Fácán
Fácánreceptek
Nem a legjobb ötlet a fácánt tollastól lefagyasztani. Egyenletesen hűvös és száraz helyen lehet 1-2 napig tárolni felhasználás előtt. Ha nem akarod azonnal elfogyasztani, akkor tisztítva fazék készen kell lefagyasztani. A háziszárnyasokhoz hasonlóan kell gondosan megtisztítani, csak nem forrázzuk, hanem a tollát csipetenként szárazon szedjük ki. Utána megpörköljük és felbontjuk, belső részeit eltávolítjuk. A vadszárnyas máját csak akkor használjuk fel, ha az epét épségben tudjuk lefejteni róla, ha lövésnél nem sérült. Ellenkező esetben akár az egész ételünket megkeserítheti. A tisztítás után a lövés által roncsolt részeket eltávolítjuk, gondosan átnézzük, az esetleges söréteket kiszedjük, utána bő hideg vízben többször is átmossuk. Feldarabolása a készítendő étel kívánalmainak feleljen meg. Ha fácánból, fogolyból levest készítünk, a feldarabolás elmaradhat. A fácánból leginkább levest, ill. sültet készíthetünk, esetleg kocsonyázzuk, vagy pástétomot készítsünk belőle.
Almával párolt fácán
Hozzávalók: 1 fácán, só, 50g füstölt szalonna,
Elkészítés: A fácánt megkopasztjuk, megtisztítjuk és megmossuk. Kívül-belül sózzuk, belsejét megkenjük vajjal, kívülről szalonnaszeletekkel borítjuk. Megborsozzuk, és puhára pároljuk. Időnként forró vizet öntünk alá. A 4 almát meghámozzuk, negyedekre vágjuk, eltávolítjuk magházukat, és így a fácán mellé rakjuk. Mikor a hús megpuhult leöntjük a tejszínnel, és pirosra sütjük. Burgonyával körítjük.
Amolyan egyszerű töltött fácán
Hozzávalók: 2 fiatal fácán,
Elkészítés: A megtisztított fácánt megmossuk, mellére fordítjuk, gerincén kettévágjuk, éles késsel kicsontozzuk - természetesen a comb- és a szárnycsont kivételével -, gyengén besózzuk, borsozzuk, erős, fehér cérnával sűrűn bevarrjuk a nyaknyílást és a hát felét (a tűt-cérnát a húsba betűzve hagyjuk, de jó helyen, hogy el ne vesszen!). Elkészítjük a tölteléket: a zsemlét beáztatjuk langyos tejbe, ha megszívta magát, kifacsarjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk, zsírjára pirítjuk, megfonnyasztjuk benne a reszelt vagy finomra vágott hagymát, rádobjuk az apróra vágott petrezselymet, a nagyon apró kockákra vágott szárnyas-húst (legjobb a maradék), a felaprított gombát, erős tűzön, fedő nélkül pirítjuk, kihűlés után mélyebb tálba tesszük. Ezután hozzáadjuk a kifacsart zsemlét, a tojássárgákat, a fűszereket, a mustárt, az igen-igen apró kockákra vágott ecetes uborkát, a reszelt sajtot, ízlés szerint sót, borsot, és jól összedolgozzuk. Töltjük-varrjuk, töltjük-varrjuk a madarak hasüregét (mondanom sem kell, hogy a zsírzókat még a kezdet kezdetén kivágjuk!), pici vajjal kikent tűzálló tálba tesszük, megöntözzük a maradék (felolvasztott) vajjal, aláöntjük a bort, és előmelegített, forró sütőben (200-
Bakonyi fácánmell
Hozzávalók: 4 fácánmell,
Elkészítés: Olyankor készítjük, ha nem egészen fiatal a fácán (a combokból és az aprólékból levest, vagdaltat készíthetünk). A melleket megmossuk, kicsontozzuk, kissé kiverjük, szalonnával megtűzdeljük, fél órára besózzuk, majd lisztbe forgatjuk, és kevés olajon mindkét oldalán elősütjük. A sütőolajban világosra megpirítjuk-pároljuk a finomra vágott hagymát, meghintjük a paprikával, hozzáadjuk a megtisztított, cikkekre vágott gombát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, visszatesszük a hússzeleteket, kevés vizet öntünk rá, és fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. Elfőtt levét egy kevés húslevessel vagy száraz fehérborral pótoljuk. Végül hozzákeverjük a tejfölt - ha túl híg, 1 kiskanál liszttel simára dolgozva jól összeforraljuk. Vajas galuskával, forrón tálaljuk. A tetejét díszíthetjük petrezselyemlevéllel, karikára vágott zöldpaprikával, paradicsommal. Megjegyzés: egyéb vadszárnyasokból is készíthetjük, sőt nagyvadakból is finom, csak azok húsát néhány napig páclében kell érlelni!
Birsalmamártásban marinírozott fácáncomb
Elkészítés: Fácáncombot (egyenként
Chartreuse fácánból
Elkészítés: A műveletet ugyanúgy végezzük el, mint a chartreuse-ként elkészített fogoly esetén, de előtte az öreg fácánt pároljuk meg káposztában, amelynek az a célja, hogy ízét átadja a káposztának. A chartreuse-ként tálalt fácánnak fiatalnak kell lennie, puha húsúnak, akár sütve, akár polírozva készítjük el. A pecsenyelét borjúfonddal hígítsuk, és vajjal sűrítve adjuk a káposztához. A kiadó megjegyzése: Chartreuse (ejtsd: sártőz) kettős jelentése: - Francia gasztronómiai kifejezés: karthauzi módra készített, azaz tálra borított ételt jelent húsból és többféle zöldségből. - Márkanév: eredetileg karthauzi kolostorban készített sárga vagy zöld színű likőr.
Citrommal párolt fácán
Hozzávalók: 1 fácán, só, törött bors,
Elkészítés: A megtisztított és kibelezett fácánt megmossuk, kívül-belül megsózzuk, Megborsozzuk, és a nyílást fogpiszkálóval összetűzzük. A fácánt tepsibe tesszük, leöntjük vajjal, hozzáadjuk a karikára vágott hagymát, sárgarépát, citromot, babérlevelet, szegfűszeget és a fehérborral felöntve lassan pároljuk. A megpuhult fácánt kivesszük, feldaraboljuk. A levéhez hozzáadjuk a tejfölt és felfőzzük. Majd átszűrjük, és a kész mártásba belerakjuk a feldarabolt fácánt. Párolt rizzsel tálaljuk.
Citromos fácánpecsenye
Hozzávalók: 1 fiatal fácán, 1 citrom, 10 dkg füstölt szalonna,
Elkészítés: A megtisztított fácánt feldarabolom. A mellét kicsontozva felszeletelem. A húsok mindkét oldalát megsózom, majd szorosan egymás mellé tűzálló tálra fektetem. Beborítom a megmosott, hajszálvékonyra karikázott, magjától megfosztott citrommal, rászórok kevés cukrot, borsot, majd betakarom a hajszálvékonyra szeletelt füstölt szalonnával. Aláöntök egy pohár vizet, a tálat szorosan lefedem, és forró sütőben megpárolom a fácánt. Ha a hús megpuhult, leszedem a tetejéről a citromkarikákat, és megpirítom a fácándarabok tetejét. Ezután a húsokat kiveszem a tálból, és melegen tartom. A citromot apróra vágom, és a tejföllel együtt a mártásba keverem. Ízesítem kevés sóval, cukorral, hozzákeverem a reszelt vöröshagymát és kiforralom. Ezután a húsdarabokat visszateszem a mártásba, még egyszer felforralom, majd burgonya- vagy gesztenyeropogóssal kínálom.
Fácán aszpikban
Hozzávalók: 6 személyre: 2 db fácán, 12 dkg füstölt szalonna, 6 db tojás, 2 dkg só,
Elkészítés: A megmosott, megtisztított fácán mellehúsát vékony füstölt szalonnaszeletekkel megtűzdeljük, és sóval bedörzsöljük, majd tepsiben puhára sütjük, sütés közben gyakran öntözzük. Amikor megsült, deszkára tesszük, és hagyjuk kihűlni, majd óvatosan leszedjük a csontról a húst, és szép szeleteket vágunk belőle. A forma belsejét bevonjuk aszpikkal, és belerakjuk a keményre főtt tojások kettévágott sárgáját. A sárgája mellé negyedekre vágott tojásfehérjéket teszünk, s erre rárakjuk a fácán szeletekre vágott mellét, majd olajsűrűségűre dermedt aszpikkal leöntjük, és hidegre téve megfagyasztjuk. Az aszpikos formánál mindig ügyelni kell arra, hogy ne ragadjon bele az étel. Ha azt tapasztaljuk, hogy nem fordul ki könnyen a formából, mártsuk a forma külsejét egy pillanatra forró vízbe.
Fácán cseréptálban, káposztával
Hozzávalók: 1 fácán (nem baj, ha öreg), 80 dkg savanyú káposzta, 15 dkg, füstölt szalonna,
Elkészítés: Egy jó nagy cserépedényt fél órára hideg vízben áztatok. A fácánt gondosan megtisztítom és feldarabolom. A füstölt szalonnát apró kockákra metélem. Egy evőkanálnyit kisütök, és átpirítom rajta a húsdarabokat. A lecsurgatott cseréptál aljára teszek egy kevés szalonnakockát, majd a káposzta egyharmadát ráterítem. Erre rákarikázom a csöves paprika felét, rászórom a csombor egyharmadát, megsózom és elosztom rajta a lepirított fácánhús felét. Ezt is megsózom, megborsozom, rákarikázom a vöröshagyma felét, meghintem kevés tört fokhagymával és lelocsolom tejföllel. A rétegezést a káposztával folytatom, és addig rakom a nyersanyagot, amíg csak elfogy a hozzávaló. A tetejére sózott tejfölnek kell kerülnie. A cseréptálat hideg sütőbe teszem, és csak ezután gyújtom meg a gázt. Takaréklángon sütöm 10 percig, majd valamivel erősebb lángon 20 percig, és két órán keresztül közepes lángon hagyom. A sütési idő elteltével a tálat kiveszem és meggyőződök róla, hogy megpuhult-e a fácánhús. Ha nem, akkor még visszateszem fél órára. Rendkívül finom étel, és a már nem fiatal szárnyas is jól felhasználható. Tálaláskor külön is megtejfölözöm.
Fácán fazékban
Elkészítés: A fácánt ugyanúgy helyezzük a tűzálló edénybe, mint az imént serpenyőbe, és 25-30 percig lassan, lefedve süssük (polírozzuk). A sütés 2/3-ánál adjunk hozzá 12 db vajon pirított apró hagymát és 10 dkg tisztított, negyedére vágott és szintén vajon megpirított csiperkegombát.
Fácánfilé Berchoux módon (Supréme de faisan Berchoux)
Hozzávalók: 5 db fiatal fácán mellehúsa, 20 dkg vaj,
Elkészítés: A szalonnát kis kockára vágjuk, megolvasztjuk, az apróra vágott hagymával és a szárnyas-májjal megpirítjuk, megsózzuk, fűszerezzük, és szitán áttörjük. A fácán kis filéjéből és a májából fást készítünk, amelyet összekeverünk áttört májpürével, megfűszerezzük, s finomra vágott szarvasgombát keverünk hozzá. A fácánfiléket éles hegyes késsel felszúrjuk, a töltelékkel megtöltjük, a nyílást egy fogpiszkálóval elzárjuk, s jól kivajazott edénybe tesszük, majd vajas papírral letakarjuk. A lefejtett combok húsából is jól ízesített, fűszerezett fást készítünk, és kivajazott pléh csónakformákba töltjük, majd vízfürdőben, gyenge forralással megpároljuk. Tálalás előtt a fácánmellekre citromlevet csavarunk, meglocsoljuk konyakkal, felforraljuk, és sütőbe téve, néhány perc alatt megpároljuk Tálaláskor, a csónakformákból tálra borítjuk a fást, ráhelyezzük a fácánfilét. Leöntjük a fehérborral, konyakkal és a fácáncsontokkal kiforralt, jól megízesített barna mártással. Külön hasábburgonyát adunk hozzá.
Fácánfilé Norman módon (Supréme de faisan á la normande)
Hozzávalók: 5 db fácánfilé, 5 db közepes alma, 20 dkg vaj,
Elkészítés: A fácánfiléket kissé meglapítjuk, besózzuk és borsozzuk. Az almákat meghámozzuk, négyfelé vágjuk, magházát kivágjuk, és vajban mindkét oldalát megsütjük. Tálalás előtt a fácánfiléket tisztított vajban világosra sütjük, és rizsalapra rakjuk. A serpenyőt felöntjük konyakkal, tejszínnel, jól felforraljuk, kevés liszttel összegyúrt vajjal kissé megsűrítjük, finom szűrőn átszűrjük. Utánízesítjük és a megmaradt vajat belemorzsolva összekeverjük. Leöntjük vele a fácánfiléket, amelyeket a sült alma-negyedekkel körítünk.
Fácán húsleves
Hozzávalók: 1 fácán, 1 csomó leveszöldség, 1 zeller, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, 4-5 szem bors, szerecsendió, metélt tészta vagy májgombóc
Elkészítés: A megtisztított fácánt jól megmossuk, feldaraboljuk, fazékba tesszük, és
1. A húst a levesbe visszarakjuk, hogy ki ne hűljön, majd a leves elfogyasztása után újból kiszedjük és zöldséggel együtt ecetes tormával tálaljuk.
2. A főtt húshoz áfonya, ribizli vagy csipkemártást készítünk, és ezzel együtt tálaljuk.
3. A főtt húst a levesből kiszedve, lábosba tesszük, amelyben előzőleg olajat vagy zsírt forrósítunk, utána megsózzuk és egy kevés majoránnával beintve, lesütjük. Burgonyapürével, savanyúsággal vagy az előző mártások egyikével tálaljuk.
Fácán káposztalevélen
Elkészítés: (6 adag)
Fácán kelbimbóval
Hozzávalók: (4 személyre): 1 konyhakész fácán (kb.
Elkészítés: Mossuk le a fácánt, nyomkodjuk szárazra, és csepegtessünk rá citromlevet. Keverjük össze a sót, a borsot és a paprikát, és dörzsöljük be vele kívül-belül a fácánt. Terítsük a fácán mellére a szalonnaszeleteket, és kössük rá. A fácánt körben pirítsuk meg olajban. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Tegyük a fácánt a mellével felfelé egy tűzálló tálba, öntsük rá az olajat, és süssük a sütő alsó részében 20 percig. Többször öntözzük meg húslevessel és borral. Vegyük le a szalonnát, és süssük a fácánt még 8-10 percig, hogy színt kapjon. A szalonnát vagdaljuk apróra, keverjük a sült hús szaftjához, és tálaljuk szószként a fácánnal. A puhára párolt kelbimbót a tálra szervírozott egész fácán köré halmozzuk. Elkészítése kb. 11/4 órát vesz igénybe. Burgonyakrokettel kínáljuk.
Fácán kelkáposztában (Faisan aux choux)
Hozzávalók: 5 db fácán, 10 dkg zsír, 6 dkg vaj, 25 dkg húsos angol szalonna, 20 dkg füstölt kolbász,
Elkészítés: A megtisztított fácánokat megformázzuk, kívül-belül besózzuk. Olvasztott zsírral leöntve, forró sütőben 5-6 percig sütjük. A kelkáposztát megtisztítjuk, negyedekre vágjuk, torzsáját kivágva megmossuk, forrásban levő vízben néhány percig főzzük, utána leszűrjük, gyengén megsózzuk, borsozzuk. Vajjal kikent lábas aljára rakjuk a kelkáposzta felét, rá a fácánokat, szalonnát, kolbászt. Erre tesszük a recés késsel meghámozott sárgarépát, fehérrépát, a vöröshagymát (amelybe beleszúrtuk a szegfűszeget), a fűszercsomót, utána az egészet betakarjuk a kelkáposzta másik felével. A visszamaradt zsírt felöntjük
Fácán lében, mandulás tormakrémmel
Hozzávalók: 1 fiatal fácán, 25-30 dkg vegyes leveszöldség, 5 dkg juhtúró, 2 evőkanál natúr reszelt torma, 1 evőkanál tisztított mandula, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál citromlé, 1 mokkáskanál mandulaaroma, ízlés szerint só, őrölt fehér bors, kevés cukor.
Elkészítés: A megtisztított fácánt feldarabolom, és fazékba teszem. Ráöntök egy liter, forrásban levő vizet. Melléteszem a tisztított, hasábokra vágott zöldséget, jól megsózom, megborsozom és fedő alatt puhára főzöm. Közben elkészítem a tormakrémet: a juhtúrót, a tejfölt, a reszelt tormát, a darált mandulát, a citromlevet, a sót, a cukrot, a borsot és a mandulaaromát jól összekeverem, majd lehűtöm. A főtt fácánhúst a zöldségekkel tálalom, külön teszem mellé a tormakrémet, 4 csészében pedig a hús levét. Ha a család nagyétkű, kínálok hozzá sült burgonyát.
Fácán lecsósan
Hozzávalók: 6 személyre: 2 db fácán, 5 dkg só,1 kg paradicsom,
Elkészítés: A fácánt tollazatától megtisztítjuk, csüdjét, fejét eltávolítjuk, felhasítjuk. Belsejéből csak a zúzáját és a szívét hagyjuk meg, a többit eltávolítjuk. A fácánt fazékba tesszük, s annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. Puhára főzzük. Amikor megfőtt, csontjait eltávolítjuk, és húsát 4-5 dkg-os darabokra vágjuk. Ezzel párhuzamosan egy edényben füstölt szalonnát és zsíron vöröshagymát párolunk - kevés víz hozzáadásával, fedő alatt – és hozzátesszük a
Fácán leveles tésztában
Hozzávalók: (4 személyre): 2 fácán, 1/2 teáskanál só, frissen őrölt bors, 4 evőkanál olívaolaj,
Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A fácánokat sózzuk meg, borsozzuk meg, pirítsuk meg a mellükön, majd fektessük a hátukra. Süssük a sütőben 1 órát. A sárgarépát és a szalonnát vágjuk csíkokra, a gombákat negyedeljük el. A fácánokat tegyük egy levesestálba. Serpenyőben süssük ki a szalonnát, szórjuk bele a mogyoróhagymát, gombát, sárgarépát, petrezselymet, pároljuk üvegesre, majd adjuk a fácánokhoz. Keverjük össze a Madeirát, a konyakot és a sült hús szaftot, tegyük bele a borókabogyót, főzzük a levet, amíg a mennyisége a felére nem csökken, öntsük a fácánokra, és hagyjuk egészen kihűlni. A leveles tésztát kevés liszttel sodorjuk ki akkorára, hogy a körben 3 cm-rel nagyobb legyen a levesestálnál. A tál peremét kenjük be tojásfehérjével, a tálat fedjük be tésztával, és körben nyomkodjuk le a szélét. Kenjük meg a tésztát a maradék tojássárgájával, pihentessük 1/4 órát, majd süssük a sütőben 40 percig. Vajas burgonyával és savanyú káposztával kínáljuk. Elkészítése kb. 1 1/2 órát vesz igénybe. Hagyjuk kb. 1/4 órát állni.
Fácán Montpansier módon (Faisan Montpansier)
Hozzávalók: 2 szép fiatal fácán, 20 dkg vaj, 5 db francia zeller, 5 db közepes alma, só.
Elkészítés: A megtisztított fácánt kívül-belül besózzuk. Forró vajjal leöntve, lábasban, sütőben szép világosra sütjük. Közben a zellert megtisztítjuk, 8-
Fácán Norman módon (Faisan á la normande)
Hozzávalók: 2 db fiatal fácán, 15 dkg vaj,
Elkészítés: A megtisztított fácánt kívül-belül besózzuk, s olvasztott vajjal leöntve, többszöri locsolással 10 perc alatt szép pirosra sütjük, majd fedővel ellátott tűzálló edénybe tesszük. Az almákat meghámozzuk, hatfelé vágjuk, magházát eltávolítjuk, és vajban megsütjük, megszínesítjük mindkét oldalán. Ezután a fácán körül rakjuk, ráöntjük a tejszínt, és fedővel letakarva sütőben 20-25 perc alatt készre pároljuk. Abban az edényben tálaljuk, amelyben sütöttük és a vendég előtt daraboljuk fel.
Fácán rizzsel, bácskai módra
Hozzávalók: 6 személyre: 1 db fácán, 15 dkg zsír, 10 dkg füstölt szalonna, 0,5 dkg pirospaprika, 0,3 dkg törött bors, 25 dkg paradicsom, 25 dkg zöldpaprika, 3 dkg só, 60 dkg rizs, 15 dkg vöröshagyma.
Elkészítés: A fácánt megtisztítjuk tollaitól, fejét és csüdjét levágjuk - a szívén és zúzáján kívül - a belső részét eltávolítjuk. A fácánt 5-6 dekás darabokra szétvágjuk, és hideg vízben áztatjuk. Lábasban zsíron apróra vágott füstölt szalonnát sütünk, és 1 fej vöröshagymát vágunk hozzá, melyet szalmasárgára pirítunk, és pirospaprikát szórunk rá. Ebbe tesszük bele az összevágott fácánhúst, felöntjük csontlével, kellően megsózzuk, késhegynyi törött borssal meghintjük, és fedő alatt pároljuk. Mielőtt teljesen puha lenne, zöldpaprikát és paradicsomot teszünk bele. Egy másik edényben zsíron rizst pirítunk, és amikor üvegesedni kezd, a fácánhoz öntjük. Csontlével feleresztjük, és együtt pároljuk puhára.
Fácán roston (Faisan grillé á la diable)
Hozzávalók: (6 személyre): 3 db 80 dkg-os fácán, 20 dkg vaj, 20 dkg morzsa, só, bors, mustár
Elkészítés: A megtisztított fácánokat hátán hosszában kettévágjuk, széjjelfeszítjük, és bárd lapjával kissé meglapítjuk. Mindkét oldalán besózzuk, belső felét bekenjük mustárral, olvasztott vajba mártjuk, morzsába forgatjuk, és roston megsütjük. Rost hiányában tepsibe vagy serpenyőbe tesszük, vajdarabokat téve a tetejére, sütőben szép pirosra sütjük. Tálaláskor négy darabba vágjuk, tálra tesszük, s barna vajjal leöntjük. Hasábburgonyát, párolt rizst adunk hozzá.
(Úgy lesz „amerikai módon”, hogy tálaláskor roston sült angolszalonna szeleteket teszünk a tetejére, roston sült egész paradicsomokkal körítjük, és barna vajjal leöntjük)
Fácán savanyú káposztával
Hozzávalók:
Elkészítés: A megtisztított fácánt besózzuk, és egész világosra félig elősütjük. A savanyú káposztát jól kimossuk, és a szalonnával feltesszük főni. Beletesszük a szegfűszeggel megtűzdelt hagymát, felöntjük a borral, vízzel vagy levessel úgy, hogy ellepje. Megsózzuk, hozzátesszük a fűszercsomót, felforraljuk, és fedő alatt lassú forralással főzzük. Ha a szalonna félig megpuhult, hozzátesszük a fácánt, a kolbászt és rövid lében puhára pároljuk. Ha a fácán és a szalonna megpuhult, kivesszük a kolbásszal együtt. A hagymát és a fűszercsomót eltávolítjuk. A káposztát összekeverjük, levének teljesen el kell főni, és utána ízesítjük. Tálalás előtt a fácánt kevés húskivonattal megfényezzük. A káposztát tálra tesszük, ízlésesen rárakjuk a feldarabolt fácánhúst, köré tesszük a felszeletelt húsos szalonnát, kolbászt és megkörítjük 5 db tojás nagyságúra formált főtt burgonyával. Saját zsíros levével meglocsoljuk és meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel. Libából hasonló módon készíthetjük).
Fácán sütve
Elkészítés: A fácán fejét, két szárnyát s a farkát azon tollasan levágjuk és félretesszük. Azután a fácánt megtisztítjuk, kibontjuk és belül tiszta ruhával jó1 kitöröljük, és jól megsózzuk. Megspékeljük, a mellét szalonnaszeletekkel beborítjuk, s a sütőbe tesszük. Körülbelül egy óra hosszat sütjük, mialatt nagyon gyakran öntözgetjük zsírral, vagy vajjal. Tálaláskor szépen felszeleteljük, mint a szárnyast szokás, összerakjuk a tálban, a fejét egy kis fapálcikával beledugjuk a nyakába, és papiros-bodrot teszünk a nyaka köré, hogy a vágás helye ne lássék. A szárnyakat és farktollakat is visszahelyezzük. Galamb-begysalátából koszorút rakunk köréje. Adunk hozzá burgonyasalátát és vegyes kompótot.
Fácán tejszínnel
Hozzávalók 80 dkg tisztított fácán, só, 10 dkg szalonna, 5 dkg vaj, 1 hagyma, bors, 2 kanál tejszín, 2 kanál liszt.
Elkészítés: A fácánt kívülről megsózzuk, és szalonnával körbefedjük, a maradék szalonnát kockákra vágjuk és kisütjük. A vajat hozzátéve a fácánt körbesütjük benne. A negyedekre vágott hagymát, a borsot és negyed liter vizet ráöntve a húst puhára pároljuk. A tejszínt a végén öntjük rá. Ha a hús puha kivesszük a mártásból, adagoljuk, és a mártást liszttel sűrítjük, sózzuk, és a húsra szűrjük.
Fácán tejszínes krémmártással 1.
Hozzávalók:
Elkészítés: A megtisztított fácánt mindenütt jól megsózzuk, belsejébe petrezselyemzöldjét teszünk. Sütőedényben, negyedekre vágott vöröshagymával, olvasztott vajjal leöntve puhára sütjük. Időnként saját zsiradékával meglocsoljuk. A sütőedényből kivéve melegen tartjuk. Zsírjához konyakot és tejszínt öntünk, és jól kiforraljuk. Öt dkg lisztből és öt dkg vajból lisztes vajat készítünk, és ezzel besűrítjük. Finomszűrőn átszűrjük, citrom szűrt levével utána ízesítjük. A felszeletelt fácánt saját mártásával bevonjuk. Párolt rizst vagy vajas metéltet adunk hozzá.
Fácán tejszínes krémmártással 2. (Faisan a la Créme )
Hozzávalók: 2 fiatal fácán, 15 dkg vaj,
Elkészítés: A megtisztított fácánt kívül-belül besózzuk, belsejébe petrezselyemzöldet teszünk. Olvasztott vajjal leöntve, négyfelé vágott hagymával, többszöri locsolás mellett, puhára sütjük. A fácánt kivesszük, a tepsit felöntjük konyakkal, tejszínnel, jól felforraljuk, majd kevés liszttel összegyúrt vajjal kissé megsűrítjük, és finom szűrőn átszűrjük. Utánízesítjük, citromlevet csavarunk bele és a megmaradt vajat belemorzsolva összekeverjük. Tálaláskor a fácánt felszeletelve: ízlésesen tálra rakjuk, a mártással leöntjük. Párolt rizst, vagy vajas metéltet külön adunk hozzá.
Fácán töltve 1. (Faisan Farcie)
Elkészítés: 50 deka libamájat, 50 deka reszelt szarvasgombát, 2 egész tojást, sót és borsot törjünk finomra a mozsárban, sózzuk meg a fácánt és töltsük meg vele. A töltött fácánt tegyük tiszta disznóhólyagba, öntsünk a hólyagba egy deci madeirabort, és kössük be szorosan, hogy levegő se ki, se be ne mehessen. Másfélórai folytonos főzés után tálaljuk föl a hólyagban felbontatlanul. Különösen pedig adjunk melléje jó demi-glace mártást reszelt szarvasgombával.
Fácán töltve 2.
Elkészítés: 1 konyhakész (1 kg-os) fácánt folyó hideg vízzel leöblítünk, leitatjuk, kívülről sóval bedörzsöljük, kb.
Fácán töltve 3.
Hozzávalók: 6 személyre: 2 db fácán, 12 dkg olaj 10 dkg szalonna, 5 dkg vaj, 2 zsemle, 5 dkg vöröshagyma, 10 dkg sampinyongomba, 1 db citrom leve,
Elkészítés: A megtisztított madarat éles késsel a gerincén kettévágjuk, csontjait óvatosan kiszedjük. Egy másik főtt fácán húsából, szalonnából, tejbe áztatott zsemle, vöröshagyma, főtt sampinyongomba, 1 citrom leve, törött bors, és kevés bor hozzáadásával masszát készítünk, majd vajban megpároljuk, szitán áttörjük, és a fácánt megtöltjük vele. Összevarrjuk, és olajban lassan megsütjük, és tálaljuk.
Fácán umbriai módon
Hozzávalók: 4 személyre: 1 fácán májával, só, 2 darab fekete szarvasgomba (friss vagy konzerv, de egyéb aromás gomba is megfelelő), 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg szeletelt füstöletlen szalonna, 3 evőkanál olívaolaj, 1 ágacska rozmaring néhány zsályalevél, 1 gerezd fokhagyma, 4 cl konyak,
Elkészítés: A fácánt megmossuk, leszárítjuk, belsejét sóval bedörzsöljük. Egy darab szarvasgombát megtisztítunk, és a füstölt szalonnával ledaráljuk, majd a fácánba töltjük. A madarat a szalonna szeletekkel betakarjuk, és fonallal rákötözzük. A sütőt 200 °C-ra előmelegítjük. Az olívaolajat felforrósítjuk. A rozmaringot, a zsályát és a felszeletelt fokhagymát az olajba rakjuk. A fácánt is beletesszük, és néhány pillanat alatt minden oldalát átpirítjuk. Ezután felöntjük a konyakkal. Ha a konyak elpárolgott, ráöntjük a bor felét. Az edényt befedjük, és a sütő alsó részébe toljuk. Körülbelül 1 órán keresztül pároljuk. Időnként saját levével locsolgatjuk. Ha elkészült, lebontjuk róla a szalonnát, és melegen tartjuk. A fácán máját finomra vágjuk. A visszamaradt pecsenyeléből eltávolítjuk a darabos zöldfűszereket, és beletesszük vagdalt májat. Kevergetve megpirítjuk. A másik gombát hajszálvékony szeletkékre vágjuk, és a tejszínnel, valamint a megmaradt borral együtt a májhoz adjuk. Néhány percig főzzük. A fácánt feldaraboljuk, előmelegített tálra helyezzük, és rátesszük a gombaszeletkéket. A mártást külön edényben adjuk hozzá. Köret: burgonyapüré és zsenge párolt kelkáposzta. Italajánlatunk: olyan fajta száraz fehérbor, amilyet a mártáshoz használtunk.
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc.
Fácán- vagy fogoly-erőleves (húskivonat)
Hozzávalók: 6 személyre: 2 db fácán (vagy 5 db fogoly),
Elkészítés: A megmosott vaddisznóhúst 3,5 liternyi hideg vízben lassú tűzön főzni kezdjük. Amikor felforr, 10-15 percig lehabozzuk, és hozzátesszük a megtisztított és felszeletelt zöldségféléket, a lecsókonzervet, a borsot, és megsózva, 4 órán át lassú tűzön, fedő alatt főzzük (ha szükséges, a vizet pótoljuk). A tűzről levéve 20 percig állni hagyjuk, sűrű szűrőn átszűrjük, és zsírját leszedjük. Az így elkészített húsleves kb. 3 liternyi lesz. Ezt újra feltesszük a tűzre, és belerakjuk a már megtisztított fácánokat (foglyokat) és fedő alatt 3,5 órán át lassú tűzön főzzük. Utána ismét állni hagyjuk, és sűrű szűrőn vagy ruhán átszűrjük, zsírját leszedjük, és tetszés szerint - melegen vagy hidegen - különböző betétekkel tálaljuk.
Fácán winzi módon
Hozzávalók: 4 személyre: 2 fiatal fácán szárnyával, zúzájával és szívével, 16 szem borókabogyó, 1 darabka citromhéj, só,
Elkészítés: A fácán szárnyait, a zúzákat és a szíveket gondosan megmossuk, és egy lábosba rakjuk. Hozzáteszünk 6 szem összetört borókabogyót, a citromhéjat és a sót. Hozzáöntjük a bort és
Elkészítési idő: 1 óra.
Fácán, mártással
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 10 dkg füstölt szalonna, 8 dkg zsír, 10 dkg vaj,
Elkészítés: A megtisztított, megmosott fácánt négyfelé vágjuk, és páclébe tesszük. Két nap múlva kivesszük, füstölt szalonnacsíkokkal megtűzdeljük. Egy lábasba fele-fele arányban zsírt és vajat teszünk, ebben szép pirosra sütjük. Sütés közben tejföllel többször lelocsoljuk. Egy másik edényben vajjal világos rántást készítünk, feleresztjük egy kis merőkanál páclével, és ráöntjük a levében párolódó húsra. Ezzel az eljárással kellemes zamatú mártást kapunk. Ebben tálaljuk a húst, zsemlegombóccal.
Fácán-becsinált
Hozzávalók: 1 fácán (lehetőleg olyan, amit számtalanhelyen átlyukasztottak) 20 dkg vegyes zöldség, 8 dkg vaj, 1 kk-nyi vöröshagyma, 1 citrom,
Elkészítés: A fácánt apró darabokra vágjuk. A császárszalonnát apró kockákra daraboljuk, és a fácánnal együtt a 4 dkg vajon egy kk. vöröshagymával együtt lepirítjuk. Hozzáadjuk a feldarabolt zöldséget, majd annyi vizzel öntjük fel, hogy ellepje a hust. Egy kis borssal, sóval és a citrom héjával ízesítjük, és puhára pároljuk. Ha a hús megpuhult, a zöldséget kivesszük, 4 dkg vajból, és 3dkg lisztből világos rántást készítünk, csontlével, vagy vizzel feleresztjük elkeverjük, és a húsra öntjük. Ismét felfőzzük, és citromlével, tejföllel ízesítve tálaljuk. Adhatunk hozzá forró vajjal leöntött kelgombócot, vagy májkockát.
Fácánfalatok pástétomkosárban
Hozzávalók: Pástétomkosár 10 db, fácánsült
Elkészítés: Az áfonyával bélelt pástétomkosárba tesszük a kockára vágott fácánhúst, tetejére, a szeletekre vágott mellhúst. Olvasztott és lehűtött vadszárnyas-aszpikkal lefényezzük, hűtőben dermesztjük. Banán-szeletkékkel és félbevágott meggyszemekkel díszítjük. A díszítést is lefényezzük, hűtőbe rakjuk. Tálalása üvegtálkára helyezett salátalevélen történik.
Fácángulyás szegediesen
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 10 dkg zsír, 1 dkg paprika, 16 dkg sárgarépa, 16 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg hagyma, 2 dkg só, 0,1 dkg törött bors, 5 dkg paradicsom, 10 dkg zöldpaprika, 6o dkg burgonya, csipetke.
Elkészítés: A fácánt tollaitól megtisztítjuk, és a rajta maradt pihéket nyílt láng felett lepörköljük. Fejét és csüdjét levágjuk, és eltávolítjuk. Zsíron vöröshagymát pirítunk sárgára, pirospaprikát, törött borsot szórunk rá, és beletesszük a fácánt (a zúzával, a szívvel együtt). Vízzel felöntjük, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk. Hozzáadjuk a sárgarépát és petrezselyemgyökeret, a zöldpaprikát és paradicsomot. Amikor a hús már annyira megpuhult, hogy elválik a csontjától, kivesszük, kissé lehűtjük, és kicsontozzuk. A kicsontozott húst 2-4 dkg-os darabokra vágjuk, és visszarakjuk a saját levébe. Kockára vágott burgonyát teszünk bele, csipetkét főzünk bele, és így tálaljuk.
Fácánhúsleves (Consommé véfour)
Elkészítés: Erős húslevest főzünk, benne egy hirtelen átsütött fácánt. Leszűrve a levest, ruhán vagy finom szőrszitán áttört paradicsompürével megízesítjük. Ezután újból felforraljuk, és személyenként fél deka tápiókát főzünk bele. A fácán húsát leszedve a csontokról, egész finom metéltre összevágjuk, és a levesbe adjuk. Ezt a kiváló levest azonban csak akkor érdemes elkészíteni, ha legalábbis nyolc-tíz személyre számítunk.
Fácánhúsleves 1.
Hozzávalók 6 személyre: 1 db fácán, 50 dkg marha-velőscsont, 15 dkg leveszöldség, 5 dkg paradicsompüré, 2 dkg só, levesbetét.
Elkészítés: A velős csontot a zöldséggel feltesszük főni. Eközben a megtisztított, áztatott fácánt sütőben erős tűzön hirtelen pirosra sütjük, és a levesbe téve tovább főzzük együtt az egészet. Kétórai lassú forralás után kiemeljük a fácánt, hagyjuk kissé kihűlni, majd lefejtjük a csontról és az így nyert húst apró darabokra vágjuk. A levest leszűrjük, és visszatesszük bele az összevágott fácánhúst. Tészta levesbetéttel tálaljuk.
Fácánhúsleves 2.
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 20 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg karalábé, 5 dkg kelbimbó vagy kelvirág, 3 dkg só, 0,2 dkg egész bors 3 dkg vöröshagyma,
Elkészítés: A jó fácánleves elkészítésének egyik legfontosabb feltétele a hozzávalók gondos előkészítése, a friss zöldség és a fácán kellően friss állapota és megtisztítása. A megtisztított, jól megmosott fácánt hideg vízben feltesszük főni. Megsózzuk. Forrás közben leszedjük a habját, hogy a leves szép tiszta maradjon, majd bezöldségeljük, sárgarépát, petrezselyemgyökeret, karalábét, fokhagymát, 1-2 kelvirágot, 1 kis fej hagymát, egypár szem egész borsot teszünk a levesbe. Kb. 3 óra hosszat lassú tűzön forraljuk, épp hogy csak bugyogjon. Amikor a hús megpuhult, kivesszük egy tálra, és a vele főtt zöldséggel tálaljuk. A levesből külön fazékba merünk annyit, hogy a szükséges tésztát, esetleg más levesbetétet ki tudjuk főzni benne.
Fácán-krémleves
Hozzávalók: egy öregebb fácán, 2 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, egy kisebb zeller fele, 1 vöröshagyma, 1 vékonyabb póréhagyma, só, bors, liszt, vaj, kevés tejszín, 1 tojás sárgája
Elkészítés: Hideg vízben feltesszük főni a fácánt (mint a tyúkot) és majdnem puhára főzzük. Kb. fél órával a főzés befejezése előtt (kuktában 15 perccel előtte) bezöldségeljük, megsózzuk, vagy húsleveskockával ízesítjük, és készre főzzük. (Így készítve, cérnametélttel tálalva, különlegesen pikáns, gyönyörű sárga húslevest kapunk.) A krémleveshez a csontról lefejtjük a húst és kockákra vagdaljuk, a levét a zöldségekkel összeturmixoljuk. 2 evőkanál lisztből, 2 evőkanál vajból a szokottnál kissé barnább rántást készítünk, felengedjük a levessel és tejszínnel elkevert tojássárgájával (forrásig hevítve) állandóan keverve besűrítjük. A felkockázott hússal (esetleg kevés, ugyancsak kockára vágott leveszöldséggel) tálaljuk.
Fácánleves berántva 1.
Hozzávalók: 1 egész fácán, 2-2 sárgarépa és petrezselyemgyökér 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg sampinyon gomba,
Elkészítés: A megtisztított fácánt jól megmossuk, feldaraboljuk, fazékba tesszük, és
Fácánleves berántva 2.
Hozzávalók: 1 egész fácán, 2-2 sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 kis fej vöröshagyma, egy evőkanál liszt,
Elkészítés: A megtisztított fácánt jól megmossuk, feldaraboljuk, fazékba tesszük, és
Fácánleves berántva 3.
Hozzávalók: 1 fácán, 1 csomó leveszöldség, 2 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, só, őrölt bors, majoranna, pirított zsemlekockák
Elkészítés: A jól megtisztított, jól megmosott fácánt egészben fazékba rakjuk,
Fácánleves berántva 4.
Hozzávalók 6 személyre: 1 db fácán, 15 dkg vegyes leveszöldség, 10 dkg karalábé, késhegynyi majoránna,
Elkészítés: A fácánt megtisztítjuk és leveszöldséggel, karalábéval együtt, majoránnával és borssal ízesítve, sóval fűszerezve lassú tűzön puhára főzzük. Amikor levettük a tűzről és kissé kihűlt a hús, lefejtjük a csontról, darabokra vágjuk. Az átszűrt levesben levő zöldséget szintén kockára vágjuk, és visszatesszük ismét a levesbe. Zsíron világos rántást készítünk, és berántjuk a levest. Utána átforraljuk, és pirított zsemlekockákkal tálaljuk.
Fácánleves berántva 5.
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 4 dkg vaj, 6 dkg liszt, 4 dkg só, 0,1 dkg törött bors, 20 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, 5 dkg zöldpetrezselyem, 10 dkg karalábé,
Elkészítés: A megmosott, megtisztított fácánt kétfelé vágva, sós vízben feltesszük főni. 3 óra múlva kivesszük, és lefejtjük a csontokról a megfőtt húst. Egy lábasban kevés vajon karikára vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, kockára vágott fél kis fej vöröshagymát üvegesre párolunk, a karalábét elkeverjük késhegynyi törött borssal, egy főzőkanálnyi liszttel, és felöntjük a fácánlevével. A húst darabokra vágjuk és beletesszük a levesbe. Csipetkét főzünk bele, és tálaláskor 1-2 kanálnyi tejföllel ízesítjük.
Fácánleves francia módra
Hozzávalók: 6 személyre: 1 db fácán, 30 dkg marha-leveshús, 50 dkg velős marhacsont, 20 dkg sárgarépa, 15 dkg petrezselyemgyökér, 20 dkg kelvirág, 15 dkg karalábé, 15 dkg zöldborsó, 8 dkg vöröshagyma, 10 dkg paradicsom (vagy ennek megfelelő paradicsomkonzerv), 15 dkg sampinyongomba, 0,5 dkg feketebors, só.
Elkészítés: A tollazatától és belsejétől kellően megtisztított, megmosott fácánt hat egyenlő részre vágjuk. A megmosott marhahúst ugyancsak hatfelé vágjuk szét és a fácánnal, velős csonttal együtt fazékba téve, hideg vízzel felöntve, kellően sózva, borsozva, feltesszük főni. Amikor felforrt, habját leszedjük, és hozzáadjuk a metéltszerűen összevágott sárgarépát, petrezselymet, karalábét s a héjától megtisztított hagymát, a paradicsomot, és lassú tűzön főzzük addig, amíg a fácán és marhahús is puha lesz. Ezzel egyidejűleg külön edényben megfőzzük a kelvirágot, a zöldborsót és a sampinyongombát. Amikor ez is kellően megpuhult, leszűrjük a levét, és tűzálló levesestálakba hat egyenlő részre osztjuk. Ugyanakkor leszűrjük a húsról is a levet, és minden tálba 1 db fácán-, 1 db marhahúst helyezünk. Majd a hússal együtt főtt leveszöldségből teszünk minden tálba, és annyi húslevest teszünk rá, hogy az egészet ellepje. Utána a tálakat lapos tepsire helyezzük, és forró sütőben még 10 percig forraljuk. Ezzel egyidejűleg a csontokból kivesszük a velőt és pirított zsemleszeleteken a levessel együtt tálaljuk.
Fácánleves 1.
Hozzávalók: 1 közepes méretű fácán, 6-
Elkészítés: A megtisztított fácánt feltesszük főni, ha felforrt bezöldségeljük, fűszerezzük, sózzuk. Ha puha a hús leszűrjük, belefőzzük a tésztát. zsír
Fácánleves 2.
Hozzávalók: 1 öregecske fácán,
Elkészítés: Az igazán zamatos leves öregebb fácánból készül, kissé hosszadalmas, de megéri! A megtisztított fácánt alaposan megmossuk. Az ugyancsak megmosott marhacsontot egy jó mély fazék aljára tesszük, arra a feldarabolt fácánt, felöntjük annyi hideg vízzel, hogy 2-3 ujjnyira ellepje, forrásig hevítjük, mérsékeljük a tüzet, beledobjuk a szegfűszeggel megtűzdelt hagymát, valamint teatojásba zárva a fokhagymát, a sáfrányos szeklicét, a borsot, a borókabogyót, a gyömbért és a cseresznyepaprikát, kevés sóval ízesítjük és fedő nélkül, lassú gyöngyözéssel kb. 1 óráig főzzük. Közben megtisztítjuk, megmossuk, nagyobb hasábokra vágjuk a répaféléket, a zellert, a karalábét, és a gondosan megmosott kelkáposztával, zöldpaprikával, paradicsommal és gombával, valamint a petrezselyemmel és zellerzöldjével együtt a leveshez adjuk. A húst is, a zöldséget is vajpuhára főzzük. Sós vízben megfőzzük a cérnametéltet, melegen tartjuk. Külön-külön lábaskákban, sós vízben megpároljuk a karfiolt, a spárgát és a zöldborsót - ha konzerv, felmelegítjük. Ezután következik a valódi művészet: a kristálytiszta, aranysárga húsleves tetejéről leszedjük a fölösleges zsiradékot; óvatosan, hogy fel ne zavarosítsuk, merőkanállal egy kisebb fazékba leszűrjük a levest. Ezután kiemeljük a húsdarabokat, vigyázva, hogy a csonton maradjanak, melegen tartjuk. A petrezselymet, a zellerzöldjét, a paprikát, a paradicsomot, a hagymát, a teatojás tartalmát, valamint a marhacsontot kidobjuk. Egy mély levesestálba tesszük a bőrétől megtisztított fácándarabokat, rászedjük a cérnametéltet, a vékony csíkokra vágott leveszöldséget, a külön megpárolt karfiolt, spárgát, zöldborsót, a felszeletelt gombát, és annyi forró levest merünk rá, hogy ellepje. Kevés, finomra vágott petrezselyemmel meghintjük a tetejét, és tűzforrón tálaljuk. Egy másik tálalási mód (háziasabb): csak a cérnametéltet és a zöldségeket kínáljuk a leveshez, a főtt fácánhúst melegen tartjuk, és tejfölös, almás tormamártással tálaljuk.
Fácánleves kisalföldi módra
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 6 dkg vaj, 8 dkg liszt, 2 tojássárgája,
Elkészítés: A kellően megtisztított fácánt hideg vízben feltesszük főni. A forrás után leöntjük róla a vizet, és újra hideg vízbe téve, sózva hozzáadjuk a törött borsot, és fedő alatt főzzük. A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, a gombát apróra vágjuk, és belerakjuk a levesbe. Amikor a fácán megpuhult, kivesszük a levesből, lefejtjük a csontról a húst, és darabokra vágva újra visszatesszük a levesbe. Egy másik edényben vajjal világos rántást készítünk, hozzáadjuk a reszelt vöröshagymát, amikor a hagyma megfonnyadt, egy pohár hideg vízzel feleresztjük, és jól elkeverjük. Az így elkészített rántást a levesbe tesszük. Mielőtt a levest tálba mernénk, belekeverjük a tejszínnel elkevert tojássárgáját. Az így elkészített levest különféle betétekkel tálaljuk.
Fácánleves különleges módra
Hozzávalók 6 személyre: 1 db fácán, 60 dkg szarvashús, 20 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg karalábé, 0,5 dkg feketebors, 1 fej vöröshagyma, fokhagyma, 5 dkg lecsókonzerv, só, 3 dkg zsír.
Elkészítés: A megtisztított, megmosott fácánt zsírral megkenve, forró sütőben hirtelen félig sütjük. Ezzel egyidejűleg
Fácánleves Újházi módra 1.
Hozzávalók: 1 fácán, 50 dkg vaddisznó vagy marhahús, 2-2 sárgarépa, petrezselyemgyökér, fél fej kelkáposzta, 1-1 zöldpaprika, paradicsom, 1 vöröshagyma zöldborsó, sampinyongomba, fokhagyma, só, szemes feketebors, metélt tészta vagy májgombóc
Elkészítés: A megtisztított, megmosott fácánt és a vaddisznóhúst fazékba tesszük, és
Fácánleves Újházi módra
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán (vagy 1 db fácán és
Elkészítés: A megtisztított, alaposan megmosott fácánt fazékba téve felöntjük vízzel. Hozzáteszünk egy fél kilónyi vaddisznóhúst vagy marhahúst. Kb. félórai főzés után, miközben a levét többször lehaboztuk, egy fél fej kelkáposztát, egy magjától megtisztított zöldpaprikát, sárgarépát és petrezselyemgyökeret, egy paradicsomot (ha nincs friss paradicsom, egy kávéskanálnyi paradicsomkonzervet), 3 gerezd kelvirágot, sampinyongombát, zöldborsót, egy kis fej vöröshagymát, egész borsot és sót teszünk hozzá, s lassú tűzön 4 óra hosszat főzzük. Ekkor kivesszük belőle a húst és leszűrjük. A fácán húsát lefejtjük a csontról, és visszarakjuk a leszűrt levesbe a zöldséget és gombát is. Vékony metéltet vagy májgombócot főzünk bele, úgy tálaljuk.
Fácánmell lencsével
Elkészítés:
Fácános káposzta (Choucroute au Faisan)
Elkészítés: Porcukrot pirítsunk meg zsírban világosbarnára, adjunk hozzá finomra vágott hagymát, és pirítsuk néhány percig. Tegyünk hozzá egy tányér hordós-káposztát és sót, locsoljuk meg kevés tejfellel s levessel. Ez alatt süssünk meg félig 2 darab öregfácánt, daraboljuk fel egyenlően és tegyük a káposztához, fedő alatt pároljuk, párolás közben kevés tejlellel és levessel öntözgetjük. Ha a fácánok megpuhultak, kiszedjük és rendezzük széles formába olymódon, hogy egy rend káposzta után egy rend fácán kerüljön s folytassuk ezt, míg a forma megtelik. Öntözzük meg tejfellel. Azután pár percre tegyük a sütőbe. Borítsuk főzelékes tálra s előételnek vagy főzeléknek tálaljuk fel.
Fácánpaprikás 1.
Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 20 dkg füstölt szalonna,
Elkészítés: A megtisztított fácánt szeletelőkéssel egy-egy csapással 8-10 felé vágjuk, és hideg vízben áztatjuk. Lábasban apró kockákra vágott füstölt szalonnát hevítünk, és mielőtt a szalonna kockácskák megbarnulnának, beletesszük a finomra vágott hagymát, a pirospaprikát, a paradicsomot, a zöldpaprikát, hozzáöntjük a fehérbort, megsózzuk, és hozzáadjuk a fácánhúst. Fedő alatt addig pároljuk, míg a fácán meg nem puhul. Amikor megpuhult, a lisztet tejfölben elkeverjük, és az ételhez öntve újra felforraljuk. A felforralás után spagetti körítéssel tálaljuk.
Fácánpaprikás 2.
Hozzávalók: 1 db fiatal fácán, 10 dkg füstölt szalonna, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom (vagy mirelit, esetleg konzerv lecsó), 1 nagy fej vöröshagyma,
Elkészítés: A megtisztított fácánt kis darabjaira vágom. A füstölt szalonnát apróra metélem, zsírját kiolvasztom, és üvegesre fonnyasztom rajta a megtisztított és finomra vagdalt vöröshagymát. Ezután a tűzről félrehúzva belekeverem a pirospaprikát, majd a tűzre visszatéve, átsütöm rajta a fácándarabokat. Megsózom, felöntöm a borral, hozzáteszem a megmosott, kicsumázott, felszeletelt zöldpaprikát, a szeletekre vágott, lehéjazott paradicsomot, ízesítem a zúzott fokhagymával és aláöntök
Fácánpástétom
Hozzávalók 6 személyre: 1 db fácán, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 20 dkg füstölt szalonna, 20 dkg sertés- vagy marhanyelv, 3 tojássárgája, 10 dkg sampinyongomba,
Elkészítés: A fácánt sós vízben a nyelvvel együtt puhára főzzük. Amikor megfőtt, lehúzzuk a bőrét, és húsát leszedjük a csontról, majd összevágjuk. A főtt marhanyelvet megtisztítjuk bőrétől, szintén összevágjuk, és a darabokra vágott füstölt szalonnával együtt húsdarálón apróra daráljuk. A sampinyongombát 2 dkg vajon puhára pároljuk, vajjal és liszttel világos rántást készítünk, és egy-másféldecinyi vízzel feleresztjük, együtt felforraljuk, majd az így nyert masszát hozzáadjuk a péphez, melyet tojássárgájával, tejszínnel, törött borssal, a vörös bor hozzáadásával simára keverünk. Kellően sózzuk, és üvegtányérokra különböző formákra mintázzuk. Tetejét és oldalát vágott aszpikkal meghintjük, citromszelettel díszítve tálaljuk.
Fácánpecsenye cseh módra
Elkészítés: Nem mindennapra való, hanem ünnepi fogás ez, amely akkor "igazi", ha a fácánon kívül egy-két szalonka is akad hozzá. Elkészítése úgy kezdődik, hogy a szalonkát megsütjük (de nem túlságosan, hogy zsenge maradjon), majd a húsát leszedjük, apróra vagdaljuk, s vagdalt sertéshússal, finomra vágott majoránnával, petrezselyemmel, kakukkfűvel, egy kis sóval, borssal, paprikával (esetleg - ha van - szarvasgombával) alaposan összekeverjük. Vajban kissé megpároljuk, egy-két tojással, mint kötőanyaggal összedolgozzuk, majd megtöltjük vele a fácánt. Egy lábosban vajat olvasztunk, beletesszük a töltött fácánt, mérsékelten meleg sütőbe tesszük. Mikor megsült, egy kis brandyt öntünk rá, s azon frissiben tálaljuk.
Fácánpörkölt
Hozzávalók: 6 személyre: 2 db fácán, 15 dkg zsír, 20 dkg paradicsom, 5 db zöldpaprika, 1 dkg pirospaprika, 0,3 dkg törött bors
Elkészítés: A megtisztított fácánt belsejének eltávolítása után szeletelőkéssel egy-egy csapással 8-10 felé vágjuk. Lábasban felhevítjük a zsírt, hozzáadjuk a reszelt vöröshagymát, és amikor üveges lesz, hozzászórjuk a pirospaprikát, a törött borsot, és beleteszzük a fácánhúst. Megsózzuk, és fedő alatt lassú tűzön saját levében pároljuk. Amikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk a paradicsomot és zöldpaprikát, felöntjük fehérborral, és fedő alatt puhára pároljuk. Párolt rizskörítéssel tálaljuk.
Fácánpuding
Hozzávalók 6 személyre: 1 db fácán, 15 dkg zeller, 10 dkg petrezselyemgyökér, 5 dkg sárgarépa, 5 dkg vöröshagyma,
Elkészítés: A megtisztított fácánt a zellerrel, a petrezselyemgyökérrel, a sárgarépával, a feketeborssal, kellően sózva feltesszük főni. A burgonyát meghámozzuk és megfőzzük. A tojást szintén megfőzzük, és a megfőtt burgonyával együtt apró kockákra vágjuk. A megfőtt fácánt a zöldséggel leszűrjük, kicsontozzuk, a húst és a megfőtt zöldséget szintén apró kockákra vágjuk, s 5 dkg vöröshagymát ugyancsak felaprítunk. A masszát leöntjük étolajjal, két citrom levével, hozzáadjuk a mustárt, a fehérbort és a két tojássárgáját, kissé utánasózzuk és elkeverjük. Az így nyert masszát üveg vagy porcelán tálon kúp vagy henger alakúra formáljuk, majonézzel leöntjük, esetleg a mellehúsából vágott szeletkékkel vagy zöldsalátával, esetleg tojásszeletekkel vagy céklával díszítve tálaljuk.
Fácánragu
Az elkészítésnek két módszere van, mind a kettőt ajánljuk.
Az első módszer:
Elkészítés: Úgy készítsük el a fiatal fácánt, mintha sütnénk, a májat tegyük félre. Süssük nagyon meleg sütőben 25-30 percen keresztül, még véresen vágjuk 6 részre, a két combot, a két szárnyat, amelyről a szárnyvégeket levágtuk, és a két részre vágott mellhúst. Az egészet rakjuk kivajazott serpenyőbe, fedő alatt tartsuk melegen. Mialatt a fácán sül, vajon futtassunk meg egy kis serpenyőben 3 apróra vágott mogyoróhagymát, adjunk hozzá másfél dl sűrű spanyol vagy demi glace mártást. Gyöngyözve melegítsük 15 percen keresztül. Amikor a fácánt szétvágtuk, a csontokat, a szárnyvégeket és az egyéb levágott részeket törjük apróra mozsárban, és adjuk hozzá a spanyol vagy a demi glace mártáshoz. A serpenyőben a fácán sütővaján gyorsan futtassuk meg az apró, tisztított és megmosott csiperkegombát, amit megsóztunk, megborsoztunk. Adjuk hozzá a fácánmájat, éppen hogy keményedjen meg, de ne süljön át, adjunk hozzá mintegy 20, közepesre vágott szarvasgombaszeletet, majd amikor már ezek átmelegedtek, öntsük fel 2 kávéskanálnyi konyakkal, vagy borpárlattal. Majd az egészet öntsük a fácándarabokra. Vegyük ki a még véres májat, nyomjuk át finom szűrőn, húzzuk le a tűzről, adjuk hozzá a felére párolt spanyol mártást. Az egészet keverjük össze, keverés mellett melegítsük, amint gyöngyözni kezd, az egészet szűrőn keresztül öntsük a fácándarabokra. Addig nyomkodjuk, amíg a szűrő teljesen kiürül. Adjunk 2 diónyi, darabokra vágott vajat a mártáshoz, óvatosan, forrás nélkül keverjük össze, amíg az egész egységessé nem válik. Ízleljük meg, majd öntsük előmelegített mély tálba. Díszítsük néhány hosszúkásra vágott, vajban pirított kenyérszelettel. Az asztalra forróra melegített tányérokat tegyünk.
Második módszer:
Elkészítés: Igen lassú lángon pároljunk át 3 dkg vajon serpenyőben egy szál sárgarépát, egy közepes fokhagymát és két mogyoróhagymát, amelyet apróra vágunk (mirepoix). Szórjuk meg sóval, borssal, porrá őrölt kakukkfűvel és babérlevéllel. Közben süssük meg a fiatal fácánt, ahogy a korábbi receptben ajánlottuk. Vágjuk fel, a darabokat rakjuk egy serpenyőbe, fedjük le és tartsuk melegen. A csontokat törjük össze, a májat nyomjuk át szűrőn, így kialakul a püré. A puhára párolt zöldségkeveréket szórjuk meg egy evőkanálnyi liszttel. Ezt a rántást lassú tűzön melegítsük 15 percen keresztül, de csak enyhén hagyjuk megpirulni, öntsük föl
Fácánropogós
Hozzávalók: 6 személyre: 1 db fácán, 12 dkg zsír, 5 dkg vaj, 10 dkg liszt, 4 db tojás, 0,2 dkg törött bors,
Elkészítés: A megkopasztott fácánt megtisztítjuk, felhasítjuk, belsejét eltávolítjuk, és kellően kimosva, enyhén sós vízben feltesszük főni. Amikor megfőtt, bőrét lenyúzzuk, és csontjáról lefejtjük a húsát. A kicsontozott húst húsdarálón átdaráljuk, 5 dkg vajból 5 dkg liszttel világos rántást készítünk, és hideg tejjel feleresztjük, majd hozzákeverjük az átdarált fácánhúst és 2 tojást. Kellően sózzuk, hozzáadjuk a törött borsot, jól összekeverjük, és hideg helyre tesszük. Amikor kihűlt, ujjnyi vastag rudacskákat formálunk belőle. Ezeket lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, forró zsírban kisütjük. Tartármártással tálaljuk.
Fácánropogós narancsmártással
Hozzávalók: 4 személyre:
A narancsmártáshoz:
A fácánropogóshoz: 50 dkg kicsontozott főtt fácánhús, 3 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál liszt,
Elkészítés: A mártáshoz az összes hozzávalót simára keverjük, és a hűtőszekrényben jól lehűtjük. A fácánhúst nagy lyukú húsdarálón ledaráljuk. A vajat kis lábosban habzásig hevítjük a liszttel, majd a közben megmelegített tejet ráöntjük, és folyamatosan kevergetve nagyon sűrűre főzzük. Ezután kissé kihűtjük. Belekeverjük a darált húst és a tojásokat. Az olajat felforrósítjuk. A húsmasszát sóval, borssal, borókabogyóval, majoránnával és citromhéjjal ízesítjük. Éles késsel a hártyák közül kivágjuk a narancsgerezdeket, azaz kifilézzük a narancsot. Alaposan összedolgozzuk. Ha lágy, kevés zsemlemorzsát keverünk hozzá. Nedves kézzel nagy diónyi gombócokat gömbölyítünk belőle, és a forró olajban kisütjük. A szép aranysárgára megsült gombócokat itatóspapíron lecsöpögtetjük. A narancsmártással és kifilézett narancsszeletekkel tálaljuk. Italajánlatunk: félszáraz fehérbor.
Elkészítési idő: 50 perc.

