Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fasírok,vagdaltok 1

2007.12.26

Alföldi húsgombóc

Hozzávalók: 25 dkg burgonyás tészta, 30 dkg sertéslapocka, 1 hagyma, 1 evőkanál olaj, só, bors, pirospaprika, petrezselyem, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 dl tejföl, 5 dkg reszelt sajt.

A húsból pörköltet készítünk. Levét leöntjük, és a húst apróra vagdaljuk A burgonyás tésztát, kinyújtjuk, 5x5 cm-es darabokra vágjuk, és elosztjuk rajta a vagdalt húst. Gombócokat formálunk belőle, és vízben kifőzzük. Tűzálló tálra rakjuk, ráöntjük a tejföllel elkevert pörköltlevet, majd a sajttal megszórjuk és átsütjük.

Alföldi vagdalt

Ötven dkg darált sertéshúst 2 db nagyobb, főtt és áttört burgonyával, 1 tojással, 1/2 fej reszelt vöröshagymával, sóval, törött borssal jól összedolgozunk. Kétujjnyi vastag hengereket formázunk belőle és olajozott tűzálló edénybe vagy tepsibe helyezzük.

Előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük.

Algíri vagdalt hús

60 deka darált marha felsált összegyúrunk egy kis kockákra vágott paradicsommal, 2 kicsumázott, összevagdalt zöldpaprikával, egy csokor apróra vágott petrezselyemzölddel, 2 evőkanál liszttel meg sóval. (Ha otthon daráljuk a húst, együtt daráljuk le a paradicsommal, zöldpaprikával.) Lapos pogácsákat formázunk belőle, és kevés olajon mindkét felükön megsütjük. Algírban kemény tojással töltött burgonyafánk a körete, de a mi ízlésünknek inkább, valamilyen főzelék felel meg.

Almás csirkefasírt

Hozzávalók: 3-4 személyre 30 dkg csirkemellfilé, 20 dkg alma, 1.5  zsemle, 1 tojás, 1 kisebb vöröshagyma, olaj, zsemlemorzsa, tej, borsikafű, só;

A csirkét daráld le, az almát gyaluld szálasra, a hagymát vágd apróra. A zsemlét áztasd tejbe és csavard ki. A ledarált húshoz keverd hozzá az almát, a hagymát, a zsemlét és a tojást. Ízesítsd borsikafűvel és sóval. Az alaposan összedolgozott masszát tedd egy olajjal kikent és zsemlemorzsával megszórt őzgerincformába, és közepes tűzön süsd pirosra.

 (Ha nincs őzgerincformád, akkor a masszából formázz rudat, kend meg olajjal, szórd meg zsemlemorzsával, és alufóliába tekerve süsd meg egy tepsiben.)

Almás csirkevagdalt

Hozzávalók: 2 kisebb csirkemell (45-50 dkg), 1 dl tejszín, 2 tojássárga, 1 nagy alma, 10 dkg reszelt ementáli jellegű sajt, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés zsemlemorzsa, 1 púpozott mokkáskanál só, ízlés szerint őrölt fehér bors, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A csirkemellet kicsontozom, bőrét lehúzom, és a húst darálón áteresztem, majd hozzákeverem a tojássárgákat, a tejszínt, a meghámozott, kicsumázott, lereszelt és kicsavart almát, a reszelt vöröshagymát, a sót, a borsot. Addig gyúrom, míg az összes folyadékot felveszi. Vizes kézzel kis pogácsákat formálok a masszából, zsemlemorzsában meghempergetem és bő, forró olajban mind a két oldalán pirosra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem, és a pogácsákat tűzálló tálra teszem. Megszórom a reszelt sajttal, és csak annyi időre rakom a forró sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon, de meg ne piruljon. Salátával és burgonyapürével kínálom. Hidegen is nagyon finom, akkor majonézes salátát kínálok mellé. Az alma helyett néha 1-2 db nagy, tisztított, reszelt gombát szoktam hozzákeverni vagy 5 dkg-nyi reszelt parmezán (parmezán jellegű) sajtot.

Elkészítési ideje: 50 perc

 

Almás fasírt

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg darált sertéshús, 1 szikkadt zsemle, 2 kisebb jonatán alma, 1 tojás, zsemlemorzsa, só, fehér bors, curry, olaj.

Az almát meghámozzuk, félbevágjuk, magházát kiemeljük, majd káposztareszelőn lereszeljük. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk. A darált húst összegyúrjuk a kinyomkodott zsemlével, a reszelt almával és a tojással. Sóval, fehér borssal és curryvel ízesítjük. A húsmasszából vizes kézzel gombócokat formálunk, majd kissé ellapítjuk. Zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban kisütjük.

Burgonyapüré és céklasaláta illik hozzá.

Almás húscipó

20 perc, sütés nélkül

40 dkg dagadó, 2 savanykás, közepes nagyságú alma, fél citrom reszelt héja, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 késhegynyi őrölt fahéj, 1 mokkáskanál porcukor, 2 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, só.

A húst megmossuk, megszárítjuk (megtöröljük) és ledaráljuk. Az almákat kicsumázzuk, meghámozzuk, és almareszelőn lereszeljük. A darált húst, a reszelt almát, a tojást (nem felverve), a lisztet és az összes fűszert jól összedolgozzuk, és vajjal kikent tűzálló tálba tesszük úgy, hogy kis cipót formálunk a masszából. A tálat lefedjük, és előmelegített forró sütőben 40 percig sütjük, majd a tetejét levéve, még 10 percig pirítjuk. Tálalás előtt másik tálra borítjuk, felszeleteljük, és tartármártással, sült burgonyával vagy burgonyapürével kínáljuk.

Almás vagdalt

A hagyományos módon, de kicsit több zsemlét használva, elkészítjük a húst a vagdalthoz. Olajozott alufóliára téglalap alakban félujjnyi vastagra kinyújtjuk és megkenjük alaposan kicsavart reszelt almával. A fólia segítségével összegöngyöljük, és fóliával együtt tepsibe helyezve megsütjük.

Felszeletelve, burgonyapürével tálaljuk.

Amerikai vagdalt

A megtisztított és apróra vágott 1 fej vöröshagymát vajon megpároljuk. Ecetes uborkát, paprikát, paradicsomot kis kockákra vágunk, a morzsolt kukorica konzervet levétől jól lecsepegtetjük. Az így előkészített hozzávalókat, valamint sót, törött borsot, 1 tojást, pirospaprikát, 30 dkg darált sertéshússal összedolgozzuk.

A tűzálló edényt kivajazzuk, aljára főtt, hámozott és karikázott burgonyát teszünk. Ezt bevonjuk a húspéppel. Reszelt sajttal meghintjük és meleg sütőben kb. 40 percig sütjük.

Amerikai vagdalt hús

Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús, só, bors, 2 tojás, fenyőmag, 4 hagyma, olaj, 3 alma, 3 banán, curry, fahéj, kardamómi, bor.

Elkészítése: A húst összekeverjük sóval, borssal, tojással, és a fenyőmaggal. Kosárformára alakítjuk, és sütőben megsütjük. Az olajban megpirítjuk a hagymát, hozzákeverjük a szeletekre vágott almát, banánt, curryval és kardamómival ízesítjük. Egy pohár fahéjas bort öntünk rá és megpároljuk, azután a kis húskosarakba töltjük.

Angolos kolbászkák

50 dkg főtt, darált marhafelsál, 2 fej reszelt hagyma, 1 tojás, só, őrölt fehérbors, 1 ek mustár, curry, olaj.

A hozzávalókat az olaj kivételével összegyúrom, és kis kolbászkákat formálok belőle. Roston kisütöm, időnként olajjal kenegetve. Angolos zöldségkörettel tálalom.

Angol vagdalt

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 2 tojás, zsemle

Elkészítés: 40 dkg darált sertéshúsból tejben áztatott és kicsavart zsemlével, 2 tojással, reszelt vöröshagymával, sóval, törött borssal vagdalt masszát készítünk. Pogácsa alakúra formázzuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és zsiradékban megsütjük. Ugyancsak bő zsiradékban zsemlekarikákat sütünk. Mindegyik zsemlekarikára 1-1 vagdaltat fektetünk, és 1-1 tükörtojással befedjük. Kiváló egytál étel vagy tea mellé vacsora.

Bajor fasírt

A nyers burgonyát durva lyukú reszelőn lereszeljük. A kis kockákra vágott füstölt szalonnát zsírjára olvasztjuk, eldolgozzuk a kinyomkodott burgonyával, a darált hússal, sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával, őrölt köménnyel, reszelt vöröshagymával, 1 evőkanál Piros arannyal. Cipó alakúra formázzuk, egész kevés zsemlemorzsával meghintjük. Előmelegített sütőben olajozott tepsiben megsütjük.

Birkavagdalt padlizsánnal

(Boulettes d’agneau aux aubergines)

4 személyre – előkészítés: 20 perc – főzés: 30 perc

500 g vagdalt bárányhús, 2 nagy padlizsán, 1 kiskanál őrölt kömény, 6 evőkanál olívaolaj, 1 csokor petrezselyem, 2 tojássárgája, só, bors

Csavarjuk alufóliába a padlizsánokat és süssük 30 percig 180 fokon. Ha megsült, szedjük ki a héjából egy kiskanál segítségével.

Egy tálban keverjük jól össze a padlizsánpürét a vagdalt birkahússal, köménnyel, tojássárgájával, petrezselyemmel, sóval és borssal.

Készítsünk a masszából vizes kézzel kis pogácsákat és süssük ki olívaolajban pirosra. Tálaljuk padlizsános rizottóval.

Burgonyafasírt 1.

Hozzávalók: 500 g főtt burgonya, 500 g maradék főtt vagy sült hús, 100 g zsír, 2 Tojás, 50 g hagyma, zöldpetrezselyem, só, tojás és zsemlemorzsa a bundázáshoz.

A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, és áttörjük, majd a kihűlt burgonyához hozzáadjuk az összeaprított maradék húst, az apróra vágott hagymát, a megvágott zöldpetrezselymet, a 2 tojást, megsózzuk, és jól összedolgozzuk. A masszából kis fasírtokat formálunk, és felvert tojásban meg zsemlemorzsában megforgatva mindkét felüket ropogósra sütjük. Különböző mártásokkal tálaljuk.

Burgonyafasírt 2.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, só bors, 2 ek. liszt, 2 tojás

Elkészítés: A héjában megfőzött burgonyát, a reszelő durva fokán megreszeljük, megsózzuk, megborsozzuk, és a liszttel meg a tojásokkal jól összedolgozzuk. Vizes kézzel fasírtokat formálunk belőle és bő, forró olajban kisütjük.

Burgonyás húsgombócok sörös mártásban nagyapó módjára 

2 db burgonya, só, 30 dkg darált sertéshús, 2 db tojás, 1 evőkanál mustár, 1 mokkáskanál őrölt bors, fél csokor petrezselyem, 2 dkg vaj. A mártáshoz 6 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 üveg világos sör, 1 evőkanál mustár, csipetnyi őrölt babérlevél, 1 evőkanál cukor, csipetnyi reszelt szerecsendió, só, őrölt bors, 2 dl tejföl, a tetejére 1 csokor petrezselyem.

A burgonyát alaposan megmossuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Utána meghámozzuk, és még melegen lereszeljük. A darált húst meg a tojásokat beledolgozzuk, a mustárral, borssal a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, 1 púpozott mokkáskanál sóval sózzuk. Nedves kézzel 8 gombócot formálunk belőle, és nem túl szorosan kivajazott tepsibe rakjuk. A mártáshoz a vajon a lisztet megfuttatjuk, és a sörrel meg 1,5 dl vízzel felöntjük. Kevergetve 3-4 percig főzzük, ez alatt kissé beürüsödik. A fűszereket és az ízesítőket hozzáadjuk, a tejföllel dúsítjuk. A húsgombócokra merjük, alufóliával lefedjük előmelegített sütőben, közepes lángon sütjük. Tálaláskór apróra vágott petrezselyemmel meghintjük.

Burgonyás tésztában sült vagdalthús

Hozzávalók: 500 g burgonya, 1 vagdalthús-konzerv, 60 g sima liszt, 2 evőkanál tej, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, só, törött bors, 100 g zsír.

A konzervhúst 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A megmosott, meghámozott és finomra reszelt burgonyához hozzáadjuk a tojást, a tejet, a reszelt fokhagymát meg a lisztet, megsózzuk, megborsozzuk, és jól összekeverjük.

Egy serpenyőben zsírt forrósítunk, és a burgonyás tésztából kanállal lepényeket terítünk szét a zsírban. Minden lepényre teszünk egy szelet vagdalt húst, betakarjuk egy vékony réteg burgonyás tésztával, és mindkét felét megsütjük. Forrón, tetszés szerinti salátával tálaljuk.

Citromos fasírt

Hagyományos módon fasírtmasszát gyúrunk, de a fűszerezése az, amitől diétás és különleges. Óvatosan sózzuk, reszelt citromhéjjal, a citrom levével és  zöld fűszerekkel ízesítjük. Az illatos füvek jók bele igazan: citromfű, kakukkfű, stb. Egy pici fehérborsot is szoktam tenni hozzá, de elhagyható.

Cipóvá formázva, egyben sutjuk meg, így jobban érvényesül az íze, mint pogácsákban. Az áztatott zsemlét (kenyeret) jól helyettesíthetjük szójagranulátummal, kötöttebb lesz, de finom. Készíthető disznóhúsból, marhából vagy vegyesen, de az egyik legjobb a darált pulyka felsőcomb filéből.

Citromos őzgerinc

30 perc, sütés nélkül, Nehézség: 2

50 dkg dagadó, 3 tojás, 1 citrom leve és lereszelt héja, 0,5 dl száraz fehérbor, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, ízlés szerint só.

A húst megmossuk, megtöröljük, majd a tisztított vöröshagymával együtt kétszer átdaráljuk. Hozzáadjuk a tojássárgákat, a fűszereket, és addig keverjük, amíg a bort is felveszi. Ezután nagyon óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjékből vert kemény habot. Alaposan kiolajozunk egy őzgerincformát (vagy tetszés szerinti formát) és belenyomkodjuk a húsmasszát. Egy tepsibe öntünk kétujjnyi vizet, majd ebbe állítjuk be a formát, és előmelegített, forró sütőbe téve 40-50 percig gőzöljük. Ha a beleszúrt hurkapálca száraz, akkor készült el a hús. A formából kiborítva felszeleteljük, és tetszés szerinti körettel tálaljuk.

Csevap1.

20 dkg darált sertéshús, 20 dkg darált marhahús, 10 dkg darált birkahús, törött bors, só.

A húsféléket kétszer átdarálom, sózom, borsozom, majd egy órán át, állni hagyom. Ujjnyi rudakat formálok belőle, és faszénparázson szép pirosra sütöm.

Csevap 2.

50 dkg darált sertéshús, 50 dkg darált marhahús, 60 dkg hagyma, törött bors, só, késhegynyi szódabikarbóna, 3-4 ek olaj.

A húsféléket kétszer átdarálom, összegyúrom egy fej apróra vágott hagymával, a szódabikarbónával, sózom, borsozom, majd ujjnyi rudakat formálok belőle, és faszénparázson pirosra sütöm. Onnét leszedve egy tálon olajjal bekenem és mellérakom a durvára vágott hagymát. (lilahagymával még jobb).

Csevap 3. (koszovói módon)

1 kg darált üszőhús, 50 dkg hagyma, törött bors, só,

Fiatal húst használjunk! A húst kétszer átdarálom, összegyúrom az apróra vágott hagymával, a sóval és a borssal, majd ujjnyi rudakat formálok belőle és faszénparázson pirosra sütöm.

Csirkevagdalt

Hozzávalók: 20 dkg alma, 1 db zsemle, 1 tojás, 3 dkg vöröshagyma, 40 dkg csirkemell vagy comb, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítés: A csirkehúst a meghámozott almával, hagymával, fokhagymával, a vízbe áztatott és kicsavart zsemlével ledaráljuk. Sózzuk, borsozzuk, a tojással összekeverjük, és rudat formálunk belőle. Alufóliát vékonyan megkenünk olajjal, a húsrudat szorosan beletekerjük. Sütőben megsütjük, a végén az alufóliát kinyitjuk, hogy szép piros legyen a vagdalt.

Csípős húspogácsa

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg darált hús (lehetőleg kétféle: marha és sertés), 2 zsemle, tej, 1 sárgarépa, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 közepes fej hagyma, 6-8 szál koriander, 2 teáskanál mustár, 2 teáskanál chilikrém, vagy csípős pirosarany, 0,5 csésze joghurt, só, őrölt bors, a sütéshez olaj.

Már a hozzávalóknál feltűnhet, de az eredeti recept a magyar szokásokkal ellentétben - a massza megkötéséhez nem használ tojást. A zsemlét tejbe áztatjuk és úgy csavarjuk ki, hogy ne legyen teljesen száraz. Vágjuk egészen apróra a hagymát és a répát, a citromhéjat reszeljük le, metéljük finomra a korianderzöldet és sóval, borssal, mustárral, chilikrémmel vagy pirosarannyal egy jó mély tálban fémvillával keverjük össze a darált hússal, a végén óvatosan hozzáadva a joghurtot is. Vizes kézzel formázzunk közepes méretű pogácsákat és nagyon forró, bő olajban kb. 12-15 percig süssük, míg a külseje kissé megbarnul, és kemény kérget kap. Miután a pogácsák nedvességtartalma magas, könnyen leragadhatnak, ezért a kezdeti erős láng után vegyünk vissza a hőmérsékletből, s a pogácsákat gyakran forgassuk meg sütés közben.

A különleges vagdalthoz különleges körítés illik. Ajánljuk a rozmaringos krumplit, amikor is a nagyon vékony karikákra szeletelt krumplit kiolajozott tepsibe tesszük, megszórjuk apróra vágott fokhagymával és friss rozmaringgal, megsózzuk, a tetejét is meglocsoljuk olajjal, és előmelegített, forró sütőben aranybarna-ropogósra sütjük.

Csuka vagdaltan

Hozzávalók 6 személyre: 1,2 kg csuka, 2 db zsemle, 4 dl tej, 2 g törött bors, 2 dkg só, 5 dkg liszt, 20 dkg zsír, 15 dkg zsemlemorzsa, 4 db tojás, 1 db citrom, köret, tartármártás.

Elkészítése: A csuka belső részét kiszedjük, bőrét lenyúzzuk, majd kicsontozzuk. A húst - miután sós vízben 15 percig főztük - áttörjük. Egy kiló halhoz 2 db tejben áztatott és kicsavart zsemlét, és késhegynyi törött borsot, 2 db tojást, valamint kellő mennyiségben sót teszünk, és elkeverjük. Kotlett vagy pogácsa alakú darabokat szaggatunk belőle, lisztben, tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd bő zsírban sárgára sütjük. Zsírban sült burgonyával, tartármártással és citromszeletekkel tálaljuk.

Darás burgonyafasírt

Hozzávalók: 750 g burgonya, 100 g zsír, 30 g vaj, 300 g darás liszt, 30 g búzadara, 3 tojás, zöldpetrezselyem, só, törött bors, tojás és zsemlemorzsa a bundázáshoz.

A meghámozott, megmosott burgonyát sósvízben puhára pároljuk, leszűrjük, és áttörjük. Hozzáadjuk a vajat, a tojást, a megvágott zöldpetrezselymet, a búzadarát, ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, összekeverjük, és liszttel meghintett gyúródeszkán kidolgozzuk. Kis fasírtokat formálunk belőle, megforgatjuk őket felvert tojásban és zsemlemorzsában, és forró zsírban mindkét felüket világospirosra sütjük.

Paradicsommártással tálaljuk.

Diófasírt

8 dkg darált dió, 2 db áztatott zsemle, 2 db tojás, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 ek. vegeta, 1 mk. pirospaprika, só (ha szükséges)

A hozzávalókat összedolgozzuk, ha lágy, zsemlemorzsát rakunk bele.

Olajban kisütjük

Ernő húsos palacsintája

55 perc, Nehézség: 2

12 sós palacsinta, 40 dkg dagadó, 1,5 dl száraz vörös bor, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 10 dkg reszelt ementáli sajt, 1 evőkanál olaj, törött bors, só.

A húst megmossuk, leszárítjuk és ledaráljuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és a felhevített olajon sárgára fonnyasztjuk. Rádobjuk a darált húst, és erős tűzön, állandó keverés közben hirtelen lepirítjuk. Sózzuk, meghintjük törött borssal, hozzáadjuk a tisztított és szétzúzott fokhagymát, a pirospaprikát, és felöntjük a vörös borral. Egyet forralunk rajta, majd lefedve hűlni hagyjuk. Kikent mély tűzálló tál aljára terítünk egy palacsintát, ezt megkenjük a boros hússal. Megszórjuk reszelt sajttal, erre újabb palacsintát helyezünk. Ezt a rétegezést folytatjuk, míg tart a hozzávalókból. A tetejére palacsintának és reszelt sajtnak kell kerülnie. Előmelegített forró sütőben addig sütjük, amíg a sajt teljesen rá nem olvad a tetejére. Úgy szeletelhetjük, akár a tortát. Tálaláskor bőven szórhatunk rá reszelt sajtot.

Édes - savanyú húsgolyók

Hozzávalók: 1 db felvert tojás, 2 dl tej, félbögrényi friss kenyér darabkák, 1 tk só, csipet bors, 1 csipet zsálya, 1 fej apróra vágott hagyma, fél kg darált strucc apróhús

Édes-savanyú mártás: 250 gr darabolt ananász, 2 ek kukoricakeményítő, 2 ek szója szósz, 3 dl csirke krémleves, 0.5 dl 20%-os ecet, 1 dl méz, 1 db kockára vágott zöldpaprika

Melegítsük elő a sütőt 180Co-ra. Egy közepes méretű keverőtálban összekeverjük a tojást, tejet, a kenyérdarabkákat, a sót, borsot, zsályát és a hagymát. Keverjük bele a húst, majd dió méretű golyócskákat formázunk. Az elkészített golyókat tepsiben /15-20 percig /világos barnára sütjük.

Édes - savanyú mártás készítése

Az ananász konzerv levét egy keverőtálba öntjük. Hozzáadjuk a keményítőt, simára keverjük. Öntsük hozzá a szója szószt, a krémlevest, az ecetet és a mézet. Lassú tűzön befőzzük. Az ananász kockákat apróbbra vágjuk, és a kockára vágott paprikával együtt az elkészített mártásba helyezzük, további 1-2 percig főzzük.

Tálalás: A golyócskákat tányérokra helyezzük, és az elkészített mártással megöntjük.

Fasírozott

Hozzávalók: 1 kg darált hús (bármilyen hús lehet), 10 dkg száraz kenyér vagy 5 db zsemle, 10 dkg sós szalonna, 3 tojás, egy gerezd vagdalt fokhagyma, bors, paprika és kevés só.

A ledarált húshoz száraz kenyeret reszelünk, ezt a sós szalonnával, a lereszelt krumplival, a felvagdalt fokhagymával összeelegyítjük. Borsot, paprikát és kevés sót adunk hozzá. Az egészet három tojással összegyúrjuk. Kézzel pogácsákat formálunk belőle. Forró zsírban halványpirosra kisütjük. Nem kell kiszárítani. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható. Burgonyával a legjobb, de bármilyen főzelékfélével lehet fogyasztani (tök, zöldbab stb.).

Fasírt

Hozzávalók: darált hús, hagyma, fokhagyma, fűszerek, mustár (Dijoni), 1 tojás, zsemlemorzsa, (reszelt sajt nem kötelező, de lehet), 1 teljesen elázott zsemle, Pörkölt (Ahogy otthon készíted, de egy kis vörösborral megbolondítva. Férfiaknak: gombával, sült krumplival, a tetejére egy kis reszelt sajttal (nem baj, ha füstölt).

Fasírt burgonyakarikán

3-4 nagy burgonya, 25 dkg darált hús, 1 zsemle, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, só, bors, olaj

A darált húst összekeverem a vízben megáztatott zsömlével, hozzáadom a nyers tojást. Tört fokhagymával, sóval, borssal fűszerezem és összegyúrom. A meghámozott nyers burgonyát fél centi vastagra felkarikázom, és alufóliával kibélelt, olajjal alaposan kikent tepsibe szorosan egymás mellé rakom. Mindegyikre egy kis vagdalt hús halmocskát teszek, meglocsolom tejföllel, és előmelegített sütőben, lassú tűznél pirosra sütöm.

Fasírtgolyók 1.

Gyors, ropogós

Előkészítéshez szükséges idő kb. 1/2 óra

Illik hozzá a kínaikel-saláta

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 30 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 2 ek, kukoricakeményítő, 1 ek szójaszósz, 1 ek hoisinszósz, 1 gerezd fokhagyma felaprítva, 1/2 kk ötfűszerpor, 1/2 kk reszelt gyömbérgyökér, frissen őrölt bors, 1 csipet Cayenne bors, 1 csipet cukor, zsiradék a kisütéshez

A hagymát vágjuk apróra és dolgozzuk bele a darált húsból, tojásból, keményítőből, szója és hoisinszószból, a fokhagymából, az ötfűszerporból valamint a gyömbérgyökérből álló masszába. Ízesítsük erőteljesen sóval, borssal, Cayenne borssal meg cukorral és formáljunk kis golyóbisokat.

Öblítsük ki a wokot olajjal és a fasírtgolyókat két részletben, mindkét esetben 7-8 perc alatt süssük olajban aranylóan barnára.

Fasírtgolyók 2.

60 dkg darált lapocka, 1 kis fej hagyma, 1 zsemle, 1 tojás, 5 gerezd fokhagyma, 2 ek paprika, 1 mk őrölt bors, 2 kk só, 2 ek vágott zöldpetrezselyem, olaj.

A zsemlét beáztatom, majd kifacsarom. Az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelem. Az összes hozzávalót (az olaj kivételével) jól összekeverem, és vizes kézzel diónyi golyókat formálok belőle, majd bő forró olajban kisütöm. Kihűlés után mindegyikre egy karika csemegeuborkát teszek és fogvájóval egy káposztafejre tűzöm őket. A svédasztal közepén helyezem el.

Fasírtpogácsák

Hozzávalók: 40 dkg lapocka (vagy sovány dagadó), 1 zsemle (vagy 1 szelet kenyér), 1, 5 dl tej, 1 tojás, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 púpozott teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 5-6 evőkanál zsemlemorzsa; olaj a sütéshez.

A zsemlét kis kockákra vágom, és a tejjel leöntöm, majd többször átforgatom. A megtisztított vöröshagymát nagyon finomra összevágom, és a felforrósított olajon megfonnyasztom. A húst kockákra vágom és ledarálom. Mély tálba rakom a darált húst, az áztatott, kicsavart zsemlét, a fonnyasztott és kihűlt vöröshagymát, majd a közepébe öntöm az előzőleg felütött tojást (sohasem a húsra ütöm, nehogy az esetleg rossz tojás tönkretegye az egészet), rászórom a fűszereket és a nyers, zúzott fokhagymát, majd az egészet összekeverem. Ezután apránként ráöntöm a zsemle áztatásából visszamaradt tejet, és addig gyúrom, dagasztom, amíg a massza az összes folyadékot felveszi. Nedves kézzel kisebb pogácsákat formázok belőle, majd zsemlemorzsával meghintve, bő, forró olajba téve, közepes lángon szép pirosra megsütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem a fasírtokról, és tetszés szerinti körettel meg salátával tálalom.

Hidegen is nagyon jó, akkor valamilyen majonézes salátát kínálok hozzá. (Nemcsak bő olajban süthető, hanem tepsiben is. Ekkor a morzsába mártott pogácsákat kikent kis tepsibe rakom, tetejüket kevés olajjal bekenem, és az előmelegített forró sütőben fedetlenül szép pirosra sütöm, közben egyszer megforgatom.)

Fasírttal töltött zsemle

Félbevágunk négy zsemlét, belsejüket kiszedjük. Átdarálunk 30 deka sertéshúst, 10 deka füstölt szalonnával meg 10 deka főtt füstölt hússal, majd áthajtjuk a darálón a zsemle kiszedett, tejjel megöntözött belét is. Összegyúrjuk egy nyers tojással, két apróra vágott ecetes uborkával, egy kis fej reszelt vöröshagymával, sóval meg törött borssal. A kivájt fél zsemléket tejben könnyedén megmártjuk (nem áztatjuk!), majd kikent tűzálló tálra, üregükkel felfelé, egymás mellé ültetjük. Az üregüket púposan megtöltjük a húsvagdalékkal, és forró sütőben 20 percig sütjük. Ezután mindegyikre egy-egy vékony szelet sajtot borítunk, és a sütőben addig sütjük, míg a húsvagdalék teljesen át nem sült, a sajt rá nem olvadt. Tálaláskor mindegyik töltött zsemlét egy-egy szelet paradicsommal koronázzuk. Salátával kínáljuk.

Főtt vagdalt gombóc

Összetételét, elkészítését lásd; "Vagdalt pecsenye", a különbség az, hogy gombócokat formálunk a masszából és leveskockával ízesített, forró vízben megfőzzük, főzelékkel vagy mártással tálaljuk.

Fűszeres szójafasírt

Hozzávalók: 1 csomag szója-granulátum, 3 db tojás, 2 db zsemle, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 1 kávéskanál curry, késhegynyi chili-por, 1 teáskanál só, vegeta.

Elkészítése: A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk, és a szójára tesszük (amit nem áztattunk előtte). Hozzáadjuk az ízesítőket, és képlékeny masszává dolgozzuk össze. (Amennyiben túl darabosnak tűnik, kevés víz hozzáadásával puhíthatjuk). Pogácsaformákká alakítjuk, majd forró olajban mindkét oldalát barnára sütjük. Salátával vagy más, kevéssé olajos körettel tálaljuk.

Fűszeres vagdalt

(Boulettes de viande aux quatre-épices)

4 személyre – előkészítés: 20 perc – sütés: 10 perc

500 g vagdalt bélszín, 200 g reszelt edami sajt, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, töltelék fűszerkeverék, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, só, bors

Dolgozzuk össze az apróra vágott hagymát, fokhagymát, húst, sajtot, tojást, fűszereket.

Készítsünk belőle pogácsákat, forgassuk meg lisztben és süssük ki 5 perc alatt forró olajban, majd fedjük le a serpenyőt, vegyük lejjebb a lángot és süssük további 5 percig.

Gomba-fasírt

Hozzávalók: 3-4 személyre 35 dkg csiperkegomba, 1.5 zsemle, 1 tojás, 1 közepes vöröshagyma, zsemlemorzsa, tej, petrezselyem, olaj, őrölt bors, kakukkfű, só

Elkészítése: A megtisztított gombát vágd apróra. A zsemlét áztasd tejbe, és jól csavard ki, majd dolgozd össze a gombával, a tojással és két evőkanálnyi zsemlemorzsával. A masszát ízesítsd a finomra vágott vöröshagymával, petrezselyemmel, kakukkfűvel, borssal és sóval. Formázz belőle diónyi gombócokat, meghempergesd ezeket zsemlemorzsába, és bő forró olajban süsd ki.

Gombavagdalt

Harminc dkg tisztított és kockákra vágott gombát hagymás zsíron puhára párolunk. Közben 3 db zsemlét vízben áztatunk, majd jól kicsavarunk. Eldolgozzuk 2 tojással, sóval, törött borssal, majd a közben megpuhult gombával, finomra vágott petrezselyemmel. A masszából pogácsákat formázunk, morzsába forgatjuk, majd forró zsiradékban kisütjük őket.

Gombás csirkevagdalt

Hozzávalók: 1 nagy csirkemell, 20 dkg gomba, 2 tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl sűrű tejföl, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors, liszt a bundázáshoz, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A csirkemellet kicsontozom, bőrével meg a tisztított gombával együtt kétszer átdarálom. Hozzákeverem a finomra vágott petrezselyemzöldet, a szétzúzott fokhagymát, a sót, a borsot és a tejföllel meg a nyers tojásokkal összedolgozom. Addig gyúrom a masszát, amíg az összes folyadékot felveszi, és formázhatóvá nem válik. Vizes kézzel pogácsákat formálok belőle, majd lisztben megmártva, bő, forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütöm. Bármilyen köret és saláta illik mellé. Hidegen is nagyon finom.

Elkészítési ideje: 40 perc

Gombás fasírt

Szódavízben megáztatunk két zsemlét, majd, anélkül hogy kinyomkodnánk, összegyúrjuk 50 deka darált sovány sertéscombbal, két tojással, 1-1 kiskanálnyi reszelt vöröshagymával, mustárral, Piros Arany krémmel, sóval meg őrölt borssal. Belereszelünk egy szál megtisztított sárgarépát is, és olajjal kikent püspökkenyérformába töltjük. Jól a formába nyomkodjuk, majd a tetejébe úgy nyomunk bele egészben 20 deka megtisztított gombát, hogy a száruk lefelé kerüljön, fölöttük elsimítjuk a húsvagdalékot. A forró sütőben kb. 40 percig sütjük. Melegen, hidegen egyaránt kitűnő. A felszeletelt húsban a gombák majd szépen látszanak.

Gombás vagdalt 1.

Ötven dkg darált sertéshúst eldolgozunk 2 db vízben áztatott zsemlével, 2 tojással, 1/2 fej reszelt vöröshagymával, sóval, törött borssal, 1 kávéskanál mustárral, 1 kávéskanál pirospaprikával és 25 dkg tisztított, finomra vágott és előzőleg már fonnyasztott gombával. Egy őzgerincformát kivajazunk, vékonyan meghintjük zsemlemorzsával és megtöltjük a húspéppel.

Előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.

Gombás vagdalt 2.

45 perc, Nehézség: 1

Hozzávalók: 25 dkg sovány, csont nélküli marhahús, 25 dkg gomba, 10 dkg füstölt szalonna, 1 tojás, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 gerezd fokhagyma, fél dl vörösbor, kevés liszt, olaj a sütéshez, só és törött bors, ízlés szerint

A gombát megtisztítjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük, felszeletelve kevés olajon megpirítjuk, majd a marhahússal és a füstölt szalonnával együtt kétszer átdaráljuk. Jól összedolgozzuk a felvert tojással, a vörösborral, a sóval, a törött borssal, a zsemlemorzsával, a szétzúzott fokhagymával. Nedves kézzel lapos pogácsákat formálunk a masszából, és lisztbe forgatva, bő forró olajban takaréklángon pirosra sütjük.

Gombás vagdalt pecsenye

Összetételét elkészítését lásd mint bármely "Vagdalt", a különbség az, hogy fokhagymát nem teszünk bele, helyette 5-10 dkg apróra vágott, kevés olajon megpirított gombával ízesítjük.

Göngyölt vagdalthús

Hozzávalók: Sertéshús 40 dkg, zsömle 2 db, vöröshagyma 5 dkg, olaj 3 cl, Pannónia sajt 15 dkg, tej 1 dl, zsír 3 dkg, pirospaprika, őrölt bors, só;   

Elkészítése: A darált húst a tejbe áztatott, kinyomkodott zsemlével, az apróra vágott, pirított hagymával, sóval, őrölt borssal és pirospaprikával összegyúrjuk. Egy alufólia lapot megkenünk zsírral és ujjnyi vastagon, téglalap alakban kinyújtjuk rajta a fűszeres masszát. Beborítjuk a vékonyra szelt Pannónia sajttal, és a fólia segítségével összegöngyöljük. Tepsibe vagy tűzálló tálba fektetjük, forró sütőben kb. 40 percig sütjük. Tálalás előtt a fóliából kibontjuk, felszeleteljük, és tálra téve meghintjük finomra vágott petrezselyemmel.

Grillgombócok

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg darált marhahús, 30 dkg darált sertéshús, 1 kisebb fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 2 púpozott evőkanál zsemlemorzsa, 50 dkg apró csiperkegomba, 2-3 evőkanál tej, só, bors, pirospaprika, olaj.

A hagymát egészen finomra vágjuk vagy lereszeljük, a fokhagymát szétnyomjuk, összekeverjük a darált hússal, a tojással, tejjel és a zsemlemorzsával. Sóval, borssal fűszerezzük és egy kis ideig állni hagyjuk, hogy a zsemlemorzsa megszívja magát. Vizes kézzel a masszából apró, kb. 2 cm átmérőjű gombócokat formálunk, és az egészen apró gombafejekkel felváltva nyársra tűzzük. Megkenjük olajjal, és forró grillsütőben vagy faszénparázson az előzőekben ismertetett módon megsütjük. Szezonban tűzhetünk fel zöldpaprikaszeleteket is. A gombával sütött húsgombócokhoz igazából más körítés nem nagyon kell, de ehhez a mediterrán ételhez jól illik egy nagy tál feta sajtos görög saláta és kiadósabbá is teszi az egészet.

Grízes burgonyás fasírt

Meghámozunk 3 nagy főtt krumplit, és melegen lereszeljük. Hozzáadunk 2 kávéskanál lisztet, 2 evőkanál darát, 1 evőkanál olajon pirított vöröshagymát, csipetnyi vegetát, apróra vágott petrezselymet, 1 tojást. Összekeverjük. Lisztbe, tojásba, morzsába panírozzuk. Olajban kisütve hús helyett adható.

Grízfasírt

Keményre főzött tejbedarából, pogácsát formázunk, lisztbe, tojásba, morzsába panírozzuk, és forró olajban kisütjük. Fahéjas porcukorral megszórjuk.

Gulyás krumpli-vagdalt

Hozzávalók: 50 dkg héjában főtt burgonya, 15 dkg bármilyen kicsontozott hús (maradék sült vagy főtt hús is lehet), 5 dkg füstölt szalonna, 3 evőkanál olaj. 1 db egész tojás, fél dl tej, 1 evőkanál gulyáskrém, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, csipet őrölt köménymag, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál majoránna, kevés só (vigyázat, a gulyáskrém sós!), kevés zsemlemorzsa.

A héjában megfőtt és meghámozott burgonyát a megtisztított vöröshagymával, a kicsontozott hússal és a füstölt szalonnával együtt húsdarálón ledarálom, majd a felvert tojással, a tejjel és a fűszerekkel addig keverem, amíg az összes folyadékot felveszi. A masszából nedves kézzel kis pogácsákat formázok és zsemlemorzsában megforgatva, kiolajozott tepsire teszem. Tetejét kevés olajjal megkenem, és az előmelegített forró sütőben szép pirosra megsütöm mindkét oldalát. Bármilyen saláta és párolt rizs, vagy párolt zöldség illik mellé.

Elkészítési ideje: kb. 70 perc.

Gyümölcsös fasírt

Hozzávalók: 700 g sertés- és marhahús darálva, 2 tojás, 2 alma, 250 g szilva, gyömbér, só, bors, olaj

A darált húst összegyúrjuk 1 tojással, sózzuk, borsozzuk, és olajjal megkent alufólián téglalap alakúra terítjük. A kis kockákra vágott almát és szilvát összekeverjük a másik tojással, sózzuk, megszórjuk kevés gyömbérrel. A gyümölcskeveréket csíkban a hús szélére halmozzuk, és a fólia segítségével ráhajtjuk a húst, hogy körülölelje. Őzgerincformába tesszük, és forró sütőben harminc percig sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy a gyümölcs alá 100 g gépsonkát fektetünk.

Hagymás szelet

40 perc, sütés nélkül, Nehézség: 2

50 dkg dagadó, 3 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendióvirág, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 mokkáskanál törött fekete bors, só.

A húst megmossuk, letöröljük, és ledaráljuk. A tisztított vöröshagymát apróra vagdaljuk, és a felhevített olajon üvegesre pirítjuk. Ezután szűrőkanálba tesszük, hogy az olaj lecsöpöghessen róla. A darált húst összekeverjük a pirított hagymával, a tojássárgával, a fűszerekkel és a zsemlemorzsával, végül óvatosan beledolgozzuk a tojások fehérjéből vert kemény habot. A húsmasszából hosszúkás kenyérformát alakítunk, és kikent tűzálló tálba tesszük. Előmelegített forró sütőben, fedő alatt sütjük 50 percig. Ezután a tálból kiborítva felszeleteljük, és úgy tesszük vissza, hogy a szeletek ne takarják el teljesen egymást. A hagyma pirításakor visszamaradt olajat elkeverjük a tejföllel, picit megsózzuk, és rákenjük a hússzeletekre. A sütőbe visszatéve, pirosra pirítjuk. Bármilyen ecetes savanyúsággal nagyon finom.

Hagymás vagdalt

Hozzávalók: 30 dkg vöröshagyma, 30 dkg darált hús (bármilyen fajta jó), 1 zsemle vagy 1 szelet kenyér, 1 1/2 dl tej, 1 tojás, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál mustár, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 evőkanál olaj

A vöröshagymát megtisztítom és lereszelem. A tojást habosra verem. A zsemlét apró kockákra metélem, és a tejet ráöntve, jól összekeverem. Mélyebb tálba teszem a darált húst, ráöntöm a tojást, hozzáadom a megáztatott és kinyomkodott zsemlét, valamint a zsemle áztatásához használt összes tejet. Hozzáadom a reszelt hagymát, a zúzott fokhagymát, a mustárt és a pirospaprikát. Ezután majoránnával és borssal fűszerezem, és addig gyúrom, amíg a massza az összes folyadékot felveszi.

Alufóliával bélelt kisebb, szögletes forma oldalát és alját bekenem olajjal, majd belesimítom a húsmasszát. A tetejét simára egyengetem, és ugyancsak beolajozom. Az előmelegített forró sütőbe tolva, közepesen erős lángon 40-45 percig sütöm.

Deszkára borítva lehúzom róla az alufóliát, és ujjnyi vastag szeletekre vágom.

Hamis borjúszelet vagdalva

25 perc, Nehézség: 2

50 dkg sovány dagadó, 1,5 dl tejszín, fél citrom, 1 tojás, liszt, zsemlemorzsa a bundázáshoz és olaj a sütéshez, törött fehér bors, só.

A húst megmossuk, leszárítjuk, és háromszor átdaráljuk. Ráöntjük a tejszínt, megsózzuk, meghintjük a fehér borssal, majd jól összedolgozzuk, és hűtőszekrényben érleljük legalább 3 órán át. (Előző este is előkészíthetjük, annál finomabb lesz.) Vizes kézzel féltenyérnyi szeleteket formálunk a hűtött húsmasszából. Lisztbe, felvert tojásba, ezután zsemlemorzsába hempergetjük, és bő, forró olajban sárgára sütjük. Forrón rácsepegtetünk kis citromlét, és hámozott, vékonyra szeletelt citromkarikákkal díszítjük. Burgonyapürével és salátával tálaljuk.

Hamis "borjú" vagdalt

Hozzávalók: 50 dkg sovány sertésdagadó, 1,5 dl tejszín, fél citrom, só és törött fehér bors, ízlés szerint, 1 db egész tojás, kevés liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz.

Elkészítése: A húst megmossuk, leszárítjuk, és háromszor átdaráljuk, hogy teljesen pépes masszát kapjunk. A ledarált húsra ráöntjük a tejszínt, megsózzuk, megborsozzuk, és alaposan összedolgozzuk. Befedve legalább fél napig érleljük a hűtőszekrényben. A hűtött húsmasszából féltenyérnyi szeleteket formázunk (ez nedves kézzel könnyen lehetséges), és lisztbe, felvert tojásba, valamint zsemlemorzsába forgatjuk. A hússzeleteket 180 fokra felforrósított olajba tesszük, és 3-4 perc alatt szép pirosra megsütjük. Az olajból kivéve lecsöpögtetjük, majd papírtörülközőn leitatjuk róla a felesleges olajat, és még forrón meglocsoljuk a kicsavart citrom levével. Burgonyapürét és köménymaggal ízesített káposztasalátát kínálunk hozzá, de tejfölös tök- vagy zöldbabfőzelék mellé is jól illik. Egyszerűen készíthető.

Hamis fasírt

Úgy készül, mint a fasírt, de hús helyett több zsömle, a szokottnál több tojás, erősebben fűszerezve.

Hozzávalók: 5 - 6 db száraz zsömle, 3 db tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, só, bors, majoránna, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.

Elkészítés: A beáztatott és kinyomkodott, szétmorzsolt zsömlét elkeverem az apróra vágott vöröshagymával, összezúzott fokhagymával, tojással és a fűszerekkel. Kis gombócokat formázok belőlük. Zsemlemorzsába forgatom, forró olajban kisütöm.

Főzelékekhez, salátákhoz is finom.

Hévízi tekercs

Kevés zsiradékon 1/2 fej finomra vágott vöröshagymát, kockákra vágott paradicsomot és zöldpaprikát fonnyasztunk, sóval, pirospaprikával, törött borssal ízesítjük és vizet aláöntve, pár percig pároljuk.

Közben 50 dkg darált sertéshúst összegyúrunk 5 dkg párolt vöröshagymával, csipetnyi mustárral, köménymaggal. Az előre megfőzött kelleveleket, megtöltjük a húspéppel, és tekercseket formázunk.

A tekercseket belehelyezzük a párolólébe és kb. 30 percig főzzük. Amikor a göngyölegek megpuhultak, akkor a levét besűrítjük tejfölös habarással, átforraljuk. A tekercsekre öntve tálaljuk.

Hideg vagdalt

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg darált marhafelsál, 25 dkg darált sertéscomb, 25 dkg kicsontozott darált borjúlapocka, 3-4 szardella, 2 zsemle, 1 kis fej hagyma, 2-3 tojás, só, bors, tej, zsemlemorzsa, a sütéshez zsír vagy vaj.

A húsokat összekeverjük az apróra vágott szardellával, a tejbe áztatott és kinyomott zsemlével, a finomra vágott hagymával, 2 tojással, sózzuk, borsozzuk, s cipó alakúra formázva tepsibe tesszük. Megkenjük tojással, meghintjük zsemlemorzsával, leöntjük olvasztott zsírral vagy vajjal, és sütőben megsütjük. Csak akkor szeleteljük fel, amikor már teljesen kihűlt. Csemegeuborkát vagy bármilyen zöldsalátát adhatunk hozzá.

Húsosfazék

40 perc, sütés nélkül, Nehézség: 2

60 dkg dagadó, 1 pár debreceni kolbász, 60 dkg burgonya, 6 színes zöldpaprika,  4 kemény paradicsom, 3 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 dl tejföl, ízlés szerint törött fekete bors, só.

A húst megmossuk és leszárítjuk, majd nagy lyukú darálón ledaráljuk. A burgonyát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, és metéltre vagdaljuk. A paradicsomot lehéjazzuk, majd mindkettőt karikákra vágjuk. A füstölt szalonnát egészen apró kockákra metéljük. A fokhagymát tisztítás után nagyon finomra szétzúzzuk. Mély tűzálló tálat kikenünk, és az aljára terítünk egy vékony réteg burgonyát. Megsózzuk, majd egy réteg darált húst szórunk rá. Ezt is megsózzuk, és törött borssal meghintjük. Beborítjuk hagymakarikákkal, borsozzuk, majd egy rétegben hajszálvékonyra vágott kolbászt, paradicsomszeleteket teszünk rá. Ezután sózzuk, borsozzuk, majd fokhagymát szórunk rá. Paprikaszeletek következnek, ezután a só és burgonya. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg tart a nyersanyagból. A tetejére szórjuk az összes füstölt szalonnát, és ráöntjük a maradék fokhagymával, a sóval és borssal elkevert tejfölt. Előmelegített forró sütőbe téve 1 órán át lefedve sütjük, majd a tetejét levesszük, és pirosra pirítjuk. Cserépedényben is lehet készíteni, úgy sokkal finomabb. (A cseréptálat előzőleg beáztatjuk, és csak takaréklángon, de legalább két óráig sütjük.) Bármilyen salátával kitűnő egytálétel.

Kaprigombóc mártásban

50 perc, Nehézség: 2

40 dkg dagadó, 1 fiola (2 evőkanál) kapribogyó, 1 zsemle (vagy 1 szelet fehér kenyér), 1 adag vegyes leveszöldség (25-30 dkg), 1 dl tejföl, fél citrom leve és reszelt héja, 2 tojás, ízlés szerint 1-2 teáskanál cukor, 1 púpozott evőkanál liszt, mustár, kevés tej a zsemle áztatásához, 1 mokkáskanál törött fekete bors, só.

A leveszöldséget megtisztítjuk, megmossuk, és ceruzavastagságúra vagdaljuk. Annyi vízbe tesszük fel főni, amennyi bőven ellepi. Megsózzuk, meghintjük a törött borssal és felforraljuk, ezután fedő alatt puhára főzzük. Közben a húst megmossuk, megtöröljük, ezután ledaráljuk a tejben áztatott és kicsavart zsemlével együtt. A kapribogyót levétől leszűrjük, és félbe vagdalva a darált húshoz keverjük a felvert tojásokkal együtt. Ízlés szerint fűszerezzük, és jól összedolgozzuk. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk a húsmasszából, és a forrásban levő zöldséglevesben apránként kifőzzük. Ha a gombóc feljön a leves tetejére, akkor megfőtt. Leszűrve meleg helyre tesszük. A visszamaradt zöldséges levet turmixgépben átforgatjuk, hogy teljesen sima mártást kapjunk, ezután a kapribogyó levével, a citromlével, a mustárral, a tejföllel és fél dl vízzel elkevert liszttel behabarjuk. Felforraljuk, ízesítjük a citromhéjjal és ízlés szerint kevés cukorral, ezután simára keverjük. A sűrű mártásba visszatesszük a húsgombócokat, egyet forralunk rajta és sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.

Kirántott vagdalt szelet

Összetételét elkészítését lásd; "Vagdalt pecsenye", a különbség az, hogy pogácsákat formálunk a masszából, lisztbe, fölvert tojásba, végül morzsába mártjuk és bő, forró olajban pirosra sütjük.

Kofta (Indiai vagdalt hús)

1 kg darált bárányhúst elkeverve 1 fej reszelt vöröshagymával, curry-vel, sóval, 2 tojássárgájával, apró pogácsákat formálunk belőle. 2 fej vöröshagymát apróra vágva 1-2 gerezd fokhagymával, 5 dkg vajon megpároljuk. Belerakva a pogácsákat, minden oldalukat átsütjük. Rátéve 50 dkg hámozott, gerezdekre szelt paradicsomot, pár kanál vizet, lefedve 1 órát pároljuk. Ügyeljünk, hogy a pogácsák főzés közben egyben maradjanak!

Kolbásszal töltött vagdalt

Összetételét, elkészítését lásd; "Vagdalt pecsenye", a különbség az, hogy az összegyúrt vagdaltat meglisztezett deszkán 2 cm vastagra kinyújtjuk, 1 szál lecsókolbász bőrét lehúzzuk, a vagdaltra tesszük, betakarjuk a vagdalttal, és kiolajozott tepsibe gurítjuk.

Kolbászos libavagdalt

Hozzávalók: 40 dkg kicsontozott libamell bőre nélkül (vagy egyéb, csont nélküli libahús), 1 kis szál lángolt kolbász, 2 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tej, mustár, ízlés szerint só, törött bors, 1 evőkanál olaj, 1 fokhagymagerezd, kevés zsemlemorzsa.

A libahúst a lebőrözött kolbásszal és a vöröshagymával együtt kétszer átdarálom, majd összekeverem a nyers tojásokkal, a tejjel, a fűszerekkel és annyi zsemlemorzsával, hogy formázható, de ne túl kemény legyen a húsmassza. Egy darab alufóliát az olajjal bekenek, ráfektetem a hosszúkás cipóvá formált húst. A tetejét és az oldalát is beolajozom, majd jó levegősen becsomagolom. A két végét úgy hajtom össze, hogy a húslé ne folyhasson ki belőle. Előmelegített, forró sütőben közepes lángon sütöm 40 percig. Bármilyen zöldségköret vagy burgonyaköret illik mellé. Hidegen is fogyasztható és jól szeletelhető.

Elkészítési ideje: 60 perc

Koldusfasírt

A koldusfasírthoz négy szikkadt zsemlét evőkanálnyi ételízesítő porral ízesített meleg vízzel leöntünk, és ha megpuhult, kinyomkodjuk, összemorzsoljuk. Öt deka füstölt szalonnát apróra vágunk, kiolvasztjuk, majd egy kis fej összevagdalt vöröshagymát megpirítunk rajta. Két gerezd tört fokhagymával még fél percig a tűzön hagyjuk, majd az összemorzsolt zsemlével, két nyers tojással meg egy kis doboz marhamájkrémmel összedolgozzuk. Ha híg lenne, egy kevés zsemlemorzsával “kötjük”. Őrölt borssal, majoránnával fűszerezzük, ha kell, utána sózzuk. Vizes kézzel hosszúkás cipót formázunk belőle, és sliced bacont tekerünk köré, hogy teljesen betakarja. Tűzálló tálra fektetve 200 fokos (gáz 6. fokozat) sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a szalonna ropogóspiros nem lett. A sütőből kivéve öt percig pihentetjük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Hidegen is kitűnő.

Krumplifasírt 1.

Hozzávalók: személyenként 2 db krumpli, liszt, annyi hogy összefogja, só, bors.

A lereszelt nyers krumplit összekeverjük a liszttel, sózzuk, borsozzuk a masszát. Kis pogácsákat lapogatunk belőle. Forró olajban kisütjük.

Krumpli fasírt 2.

1 kg feldarabolt főtt krumplit tegyünk fel főzni apróra vágott hagymával, ha megfőtt, 2-3 ujjnyi levet hagyjuk alatta és törjük össze. 2 ek. Graham lisztet, 1 kk. petrezselyemzöldet, 1 kk. fokhagymapépet, 1 mk. sót hozzáadunk.

Jól összekeverjük, olajozott tepsibe kis fasírtokat tesszünk. Mindkét oldalán megsütjük.

Krumplis-rizses fasírt

2 cs. reszelt nyers krumpli, 1 cs. főtt barnarizs, 1/2 cs. apróra vágott dió, 1/2 cs. apróra vágott zeller, 2 ek. élesztőpehely (elhagyható), 2 ek. szójaszósz (elhagyható), 1/2 tk. só, 1/2 tk. bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma

Kanállal adagoljuk olajozott tepsibe. Mindkét oldalán megsütjük.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.