Liba
(4 személyre)
Borjú melle libamájjal töltve
Elkészítése: Egy kisebb libamájat szitán áttörünk. 15-20 deka borjúhúst néhányszor áthajtunk a húsvágón, gombát, vagy szarvasgombát, petrezselymet és hagymát is finomra vágva mindent kis só és borssal összekeverünk, megtöltjük vele a borjúmellet és összetűzdeljük, vagy varrjuk. s úgy sütjük gyakori öntözgetés közben, mint az előbbit.
Gombás libamáj
Hozzávalók: 40 dkg libamáj, 25 dkg gomba,
Elkészítése: A libazsíron éppen csak megfuttatom a reszelt vöröshagymát, majd ráteszem a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombát. Hozzáadom a tisztított, zúzott fokhagymát, a finomra vágott zöldpetrezselymet. Fedő alatt, saját levében puhára párolom, majd ha zsírjára sült, lepirítom rajta a kockákra vágott libamájat. Ráöntöm a vörösbort és a tejszínt, ezután fedő alatt felforralom. Néhány percnyi párolás után, ha a ragu kissé besűrűsödött, a lángot eloltom alatta, de a fedőt még 5 percig rajtahagyom. Rizibizivel kínálom. Csak a tányéron sózom. Elkészítési ideje: 30 perc
Göngyölt libamáj
Hozzávalók: 1 kis libamáj, a liba hátáról és melléről egy darabban lenyúzott bőr, 2 tojás, 1 evőkanál liszt,
Elkészítése: A libabőrből egy nagy lapot formázok. A vöröshagymát egy evőkanál libazsíron üvegesre fonnyasztom, majd a kockákra vágott libamájat lepirítom rajta. Ha langyosra hűlt, ledarálom. A maradék zsírt habzásig hevítem a liszttel, felöntöm a tejjel, és addig főzöm, amíg elválik az edény falától. A zöldséget megtisztítom, és a főtt burgonyával, ecetes uborkával együtt almareszelőn lereszelem. A tejes pépet összekeverem a darált májjal, a zöldségekkel, a konyakkal és a fűszerekkel, majd egyenként beledolgozom a tojásokat. Az így kapott krémet rákenem a kiterített libabőrre. Úgy csavarom össze, mintha rétest készítenék. A hosszú, vékony göngyöleget alufóliába csomagolom, és a két végét behajtva forrásban lévő vízbe teszem. 30 percig főzöm, majd a vízből kivéve hagyom kihűlni. Kicsomagolom, éles késsel felszeletelem, tűzálló tálra teszem, és forró sütőben pirosra sütöm a tetejét. Melegen burgonyapürével és salátával, hidegen pedig szendvicskenyérre téve fogyasztja a család.
Elkészítési ideje: 90 perc
Húsos szalonnában sült pecsenyelibamáj
Hozzávalók: só, 1 csapott kiskanál őrölt bors, 1 kiskanál majoránna, 3 db (kb. 50 dkg-os) pecsenyelibamáj, 8 vékony szelet húsos füstölt szalonna (kb. 25 dkg),
Elkészítése: A sütőt bekapcsoljuk, és közepes hőmérsékletre (
Egy megjegyzés: libamáj helyett készíthetjük pulykamájjal is (én azzal szoktam).
Lecsós libamáj
Hozzávalók: 2 pecsenyeliba mája (35-40 dkg), 5 húsos zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma,
Elkészítése: A libamájat ereitől megtisztítom, majd hosszúkás, vékony csíkokra vágom. Ráöntöm a tejet, és fél órán keresztül benne áztatom. Közben a füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágom, zsírját kisütöm, majd megfonnyasztom rajta a megtisztított, finomra metélt vöröshagymát. Ezután ráteszem a megmosott, kicsumázott és vastag szeletekre vágott zöldpaprikát, a zúzott fokhagymát és együtt pirítom néhány percig. Amikor a paprika már üveges, az edényt a tűzről félrehúzom és belekeverem a pirospaprikát meg a héjától megfosztott paradicsomot. A tűzre visszatéve fedő alatt néhány percig párolom. Ha a lecsó zsírjára sült, belekeverem a tejből kivett, lecsöpögtetett májcsíkokat és megpirítom. A tejfölt is hozzáöntve néhány percig párolom. Hozzáillő köret a vajas galuska vagy a sós vízben főtt spagetti.
Elkészítési ideje: 45 perc
Libamáj egyszerű sütése
Hozzávalók: 1 libamáj, kéttenyérnyi libaháj, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só.
Elkészítése: A libamájat ereitől megtisztítom és megmosom, majd egy órára annyi jeges vízbe áztatom, amennyi ellepi. A libahájat apróra vágom, kiolvasztom, és leszűröm a zsírját. A májat a vízből kivéve lecsöpögtetem, és lábosba teszem. A libazsírt ráöntöm, és annyi vízzel egészítem ki, hogy éppen ellepje. Megsózom, hozzáteszem a megtisztított és pépesre zúzott fokhagymát, és fedő alatt addig párolom, amíg a májba beleszúrt villa száraz marad. Ezután a fedőt levéve a levét elpárologtatom, és mindkét oldalán kissé megpirítom. Üvegtálba átszedem a májat, ráöntöm a zsírt, és ha kihűlt, lefedve hűtőszekrényben megdermesztem.
Elkészítési ideje: 30 perc
Libamáj rizzsel
Nagyon ízletes finom eledel a libamáj s annál jobb, minél egyszerűbben van elkészítve.
Elkészítése: Egy szép nagy libamájat megmosunk és besózunk. Egy sárgarépát s egy fej vereshagymát szeletekre vágva egy lábas fenekére teszünk s ráfektetjük a libamájat, teszünk rá egy jó kanál zsírt és annyi vizet, hogy a libamájat ellepje. Megjegyzem, csak olyan nagy legyen a lábas, hogy a máj elférjen benne. Most azután lassan párolni hagyjuk a májat, egyszer-kétszer megfordítva, addig, míg egész a zsírjára lesül. Akkor éppen puha is lesz. Vékonyra fölszeleteljük, s egy gömbölyű tál közepére tesszük úgy, mintha egészben volna, s párolt rizsből koszorút teszünk körül. A zsírját átszűrve a májra öntjük s forrón tálaljuk.
Libamáj saját zsírjában, tartós tárolásra
Hozzávalók: 1 szép nagy libamáj, háromszor annyi súlyú libaháj.
Elkészítése: A libamájat megtisztítom az epétől és ereitől, megmosom és lecsöpögtetem. A libahájat kis darabokra vágom, és az egészben hagyott libamájjal együtt lábosba teszem. Kis lángon, gyakori kevergetés mellett kiolvasztom a zsírját. Mire a zsír kiolvad, a máj is átsül. Amikor a tepertő piros, a májat üveg-vagy porcelántálba teszem, és szűrőn keresztül ráengedem a zsírt. Annyit öntök rá, hogy jó bőven ellepje. (A visszamaradt tepertőt és zsírt külön elfogyasztja a család.) Amikor a zsír megalvadt a máj tetején, lefedve a hűtőszekrénybe teszem. Hónapokig eláll. Amikor megkezdem a fogyasztását, a zsírt ügyesen rákenem a máj szabadon maradt felületére, hogy egy pici darabka se érintkezzen a levegővel.
Elkészítési ideje: 40 perc
Libamájgöngyöleg
Hozzávalók: 1 kis libamáj (30-35 dkg), a liba hátáról és melléről egy darabban lenyúzott libabőr, 2 tojás, 1 evőkanál liszt,
Elkészítése: Egy nagy alufólia lapot készítek a munkaasztalra, majd úgy terítem rá a lenyúzott libabőrt, hogy egy nagy lap legyen. (Nem baj, ha több darabból kell "összefoltozni".) Megsózom és félreteszem. A megtisztított és apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál libazsíron megfonnyasztom, majd a kis kockára vágott libamájat lepirítom rajta. Ha már langyosra hűlt, a megtisztított zöldségekkel és az uborkával együtt az almareszelő durva fokán lereszelem. A másik kanál libazsírt habzásig hevítem a liszttel, felöntöm a tejjel és a tejföllel, majd állandó keverés közben sűrűre főzöm. Ha már nem forró, hozzáadom a lereszelt májas zöldségeket, a nyers tojásokat, a konyakot és a fűszereket. Addig keverem, amíg az összes folyadékot felveszi. Ezt a krémet rákenem a libabőrre, és az alufólia segítségével úgy csavarom össze, mintha rétest készítenék. Szorosan beletekerem egy másik alufóliába, két végét összenyomom, hogy fövés közben ne folyhasson ki belőle a májas töltelék.
Forrásban lévő, enyhén sós vízbe teszem a göngyöleget, majd az újraforrástól számított 30 percig kis lángon főzöm, de ügyelek arra, hogy a forrás egy pillanatra se szűnjön meg. A vízből kivéve hagyom kihűlni az alufólia burokban, és ha már teljesen kihűlt, kicsomagolom. Egy új, tiszta fóliába vagy folpackba tekerem. A hűtőszekrényben legalább 1 napig hűtöm. Tálalás előtt éles késsel ferdére szeletelem, és salátával bélelt tálra vagy franciasaláta alapra teszem. Melegen is nagyon jó.
Akkor úgy készítem, hogy az ujjnyi vastagra szeletelt libamájas tekercset kikent tűzálló tálra fektetem lapjával lefelé, majd a forró sütőben vagy grillsütőben megpirítom. Burgonyapüré és friss saláta illik hozzá.
Libamájhab
Hozzávalók: 1 kis libamáj (30-40 dkg), 10 dkg vaj, 2-
Elkészítése: A libamájat feldarabolom, és annyi tejet öntök rá, amennyi teljesen ellepi. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom. Ezután a tejből kiveszem, és hagyom, hogy kihűljön. Kétszer átdarálom, hogy egészen pépes legyen, majd összekeverem a fűszerekkel és a konyakkal. Ezután hozzáadom a közben nagyon habos, könnyű krémmé kevert vajat, majd tovább keverem egészen addig, amíg egynemű, habos massza lesz belőle. Végül hozzákeverem a tejszínből vert kemény habot is, és a hűtőszekrényben jól kifagyasztom. Szendvicskenyérre kenve kínálom. (Hűtőszekrényben, jól lefedve, legalább 5 napig eláll.) Elkészítési ideje: 40 perc
Libamájkocsonya
Hozzávalók: 1 libamáj, nagy tenyérnyi libaháj,
Libamájpástétom
Hozzávalók: 50 dkg libamáj, 3 főtt tojás sárgája, 10 dkg vaj, 1 fej hagyma, szárnyas fűszerkeverék, apróra vágott füstölt szalonna, mustár.
Elkészítése: A májat pici olajon az apróra vágott hagymával megpirítjuk, majd hozzáadjuk a többi összetevőt. Egy püspökkenyér- vagy őzgerincformát alufóliával kibélelünk, hideg vízzel kiöblítjük, és belesimítjuk a pástétomot. Tálalás előtt legalább egy fél napig hűtsük.
Libamájpástétom ünnepre
Hozzávalók: 1 libamáj, tej a libamáj áztatásához, 10 dkg gomba, 3 evőkanál libazsír, 1 narancs, 1 csokornyi petrezselyemzöld, 2 szem tört szegfűszeg, 2 kockacukor, késhegynyi pástétomfűszer, ízlés szerint só és törött fekete bors, 1 evőkanál zselatinpor.
Elkészítése: A libamájat megtisztítom és megmosom, majd annyi tejet öntök rá, hogy teljesen ellepje. Két órán keresztül áztatom, de akár előző nap is beletehetem a tejbe. (Ekkor lefedve tartom a hűtőszekrényben felhasználásig.). A megtisztított gombát szeletekre vágom, majd egy evőkanál libazsíron, sóval, borssal és a finomra vágott petrezselyemzölddel saját levében fedő alatt puhára párolom, majd a felesleges levét elpárologtatva zsírjára sütöm. A narancsot jól megmosom, a kockacukorral a héját ledörzsölöm, a levét pedig kicsavarom. A párolt gombát összekeverem a narancslével, a narancsízű cukorral, a többi fűszerrel, egy evőkanál libazsírral és a zselatinporral. A májat az áztatótejből kiveszem, és másik lábosba téve friss tejet öntök rá. Lefedem, és addig párolom, míg a májba beleszúrt villa már száraz. Ezután a léből kiveszem és kettévágom. Az egyik felét vékony, nagy szeletekre vágom, a másik felét pedig ledarálom. A darált májat hozzákeverem a gombás-narancsos keverékhez. Kisebb, de mély tűzálló tálat kikenek a maradék libazsírral, és az alját kirakom májszeletekkel. Erre rákenek egy réteg krémet, majd beborítom egy szelet májjal. Erre újabb réteg krémet teszek, és addig folytatom a rétegezést, amíg elfogy a hozzávaló. Ezután a tálat fedetlenül kétujjnyi vízzel telt tepsibe állítom. A tepsit az előmelegített, forró sütőbe tolom, és egy órán át közepes lángon gőzölöm. A pástétomot a tálban hagyom kihűlni, majd letakarva hűtőszekrényben tartom fogyasztásig. Sokáig eláll. Tálalás előtt salátával bélelt üvegtálra borítom, felszeletelem, tetszés szerint feldíszítem. Pirított kenyérszeletkéket kínálok mellé.
Elkészítési ideje: 3 óra
Libamájropogós
Elkészítési idő: 60 perc
Ajánlott ital: Szekszárdi Kékfrankos rosé
Hozzávalók: 15 dkg gomba, 4 dkg vaj, 14 dkg liszt, 3 dkg vöröshagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem,
Elkészítése: A megtisztított gombát vékony szeletekre vágjuk, és kevés vajban megpirítjuk. 4 dkg vajból és ugyanannyi lisztből világos rántást készítünk, belereszeljük a vöröshagymát, jól átforrósítjuk, majd hozzátesszük az apróra vágott zöldpetrezselymet. Felengedjük a forró tejjel, a habverővel simára keverjük, és takaréklángon néhány percig forraljuk. Belekeverjük a nyers tojássárgákat, sóval, őrölt fehér borssal, pástétomfűszerrel ízesítjük. Végül hozzáadjuk a gombát és az apró kockákra darabolt párolt libamájat. Hűtőszekrénybe téve jól lehűtjük, majd formázzuk, és bundázás után bő olajban kisütjük. Tartármártást adunk hozzá.
Mogyorós libamáj
Hozzávalók: 1 kisebb libamáj (kb. 40 dkg), 10 dkg tisztított földimogyoró,
Elkészítése: A libamájat megmosom, és egy órára hideg vízbe áztatom. Közben a mogyorót lapos alufólia-tálcára szétterítem, majd a forró sütőben barnáspirosra pirítom. Ezután ledarálom. A májat a vízből kivéve megtörülgetem, felszeletelem és a libazsíron hirtelen, erős tűz fölött mindkét oldalán átsütöm. A lepirított májszeleteket lapos tűzálló tálba teszem és ráöntöm a tejszín, a tejföl, a darált mogyoró, a só, a bors keverékét. Előmelegített, forró sütőbe teszem, hogy a mártás teteje szép pirosas-barna legyen. Petrezselymes rizzsel vagy ropogósra sült burgonyával kínálom.
Elkészítése: Elkészítési ideje: 30 perc
Rántott libamáj
Hozzávalók: 40 dkg pecsenyelibamáj, tojás, liszt, zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, tej a máj áztatásához, ízlés szerint só és törött fekete bors.
Elkészítése: A libamájat tisztítás után vékony szeletekre vágom, és fél órára tejbe áztatom. A tejből kivéve lecsöpögtetem, és papírtörülközővel megtörölgetem. Ezután megsózom, majd lisztbe, felvert borsos tojásba és zsemlemorzsába forgatom. Bő, forró olajban sárgásbarnára sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem, és melegített tálra szedem. Körete rizibizi és sok saláta. Elkészítési ideje: 30 perc
Tejfölben sült libamáj
Hozzávalók: 1 libamáj, 2 pohár tejföl, 1 narancs leve és reszelt héja, 1-1 késhegynyi őrölt gyömbér és pástétomfűszer, 2 szem összetört szegfűszeg, ízlés szerint só és törött fekete bors.
Elkészítése: A libamájat megtisztítom, megmosom, és két órán keresztül vízben áztatom. Ezután lecsöpögtetem, és tűzálló tálba teszem. A tejfölbe keverem a narancshéjat, a narancslevet, a sót, a borsot, a pástétomfűszert, a gyömbért és rálocsolom a májra. A tálat befedem, és előmelegített, forró sütőben addig párolom, amíg a beleszúrt villa száraz marad. Ezután a mártásból kiveszem, felszeletelem és visszateszem a tálba. Éppen csak annyi időre teszem vissza fedő nélkül a sütőbe, hogy a teteje szépen megpiruljon. Gombás rizzsel kínálom ezt a különlegesen finom ételt.
Elkészítési ideje: 40 perc
Töltött libamáj
Hozzávalók: 50 dkg libamáj, 15 dkg gomba, 2 evőkanál tejföl, 2 evőkanál reszelt füstölt sajt,
Elkészítése: A libamájat tisztítás után a tejbe teszem, és fél óráig áztatom. Közben a gombát megtisztítom. Félreteszek belőle 2 nagyobb fejet, a többit apróra vágom. Egy evőkanálnyi forró olajon sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel megpárolom a gombát, majd ha zsírjára sült, hozzákeverem a bort, a tejszínt és 2 evőkanál vizet. Ízesítem a zúzott fokhagymával, majd rászórok egy teáskanál lisztet, és állandó keverés közben jól kiforralom. Melegen tartom. Ezután a tejből kiveszem a májat, és 8 szeletet vágok belőle. Négyet megkenek a tejföl és a reszelt sajt keverékével, mindegyikre egy nyers gombaszeletet teszek és megsózom, majd ráborítok egy szelet májat. Hústűvel vagy fogvájóval összefogom. Lisztbe, sós felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatom és bő, forró olajban takaréklángon pirosra sütöm. Meleg tálra szedem, és a maradék tejszínnel simára kevert gombás pizza-mártással meg sült burgonyával kínálom. Elkészítési ideje: 50 perc
Varsói saslik
Hozzávalók:
Elkészítése: A májat és a szalonnát nagyobb kockákra vágjuk, meghintjük sóval, borssal és zsályával, majd a szalonnát és a májat felváltva hurkapálcára tűzzük, és a felhevített libazsírban hirtelen átsütjük.

